Min változtassunk, ha eljött az a pont, amikor a test nem fejlődik, hanem hanyatlik?dietAz egészséges életmódot soha nem késő elkezdeni, de az ember életében eljön az a kor, ami után mindenképpen meg kell változtatnunk azt, hogy mit eszünk, mit iszunk, mert a testünk többé nem fejlődik, hanem hanyatlani kezd.

Ez a 40. születésnapunk után kezdődik, ezért az alábbi dolgokról le kell mondanunk, ha nem szeretnénk felgyorsítani az öregedés folyamatát.

Nátriumdús ételek: Ha az ételekkel túl sok sót viszünk be a szervezetünkbe, akkor felborítjuk a szervezet természetes kalcium egyensúlyát. Mivel a nátriumsó elszívja a csontszövetekből a kalciumot, ezért megnő a csontritkulás esélye. Emellett a vérnyomásnak és így a szívnek sem tesz jót, ha sok sót fogyasztunk, ráadásul puffaszt, a bőr pedig öregebbnek, fáradtabbnak fog tűnni.

Feldolgozott húsok: Ha elmúltunk 40 évesek, akkor el kell búcsúznunk az olyan feldolgozott húsoktól, mint a kolbász, szalonna, felvágott, mert ezekben egyfelől sok a só, másfelől a bennük lévő szaturális zsír, illetve transz-zsírsav miatt összeszűkülhetnek az artériák. Mivel a feldolgozott húsok nitrát tartalma is magas, ezért a bőr öregebbnek, fáradtabbnak fog látszani.

Zsíros tejtermékek: 40 felett különösen hasznosak a tejtermékek, mert a bennük található kalciumra és fehérjére szüksége van a csontoknak, izmoknak, amik ebben az életkorban folyamatosan gyengülnek.

Fontos azonban, hogy ne fogyasszunk nagyon zsíros tejterméket, mert azok megemelik a koleszterinszintet, ami szív- és érrendszeri betegséget, krónikus gyulladást okozhat és felgyorsíthatja az öregedést. Arra is figyeljünk, hogy a tejtermékek mennyi cukrot tartalmaznak, mert attól meghízhatunk!

Margarin: Némelyik fajtájú margarin rengeteg transz-zsírsavat tartalmaz, ami rossz hatást gyakorol a koleszterinszintre, megnövelheti a szív- és érrendszeri megbetegedés kockázatát, ami különösen veszélyes.

Üdítők: A kevés üdítő is komoly problémát okozhat, hiszen ezeknek a nagy részre savas kémhatású, ami rombolja a fogzománcot, elszíneződhet tőlük a fog, ami könnyebben kilyukadhat.

40 felett ez különösen veszélyes, mert a fogak többé nem halmozzák fel úgy a dentint, mint fiatalabb korunkban. A savas italok emiatt fokozatosan gyengítik a fogzománcot, a dentin pedig egyre jobban eltűnik, ami sárga fogakat okoz.

Az üdítők fogyasztása azért sem javasolt, mert nem egy fajtában foszfor található, ami csak kisebb mennyiségben egészséges, míg nagyobb mennyiségben elvonja a kalciumot a csontokból.

Minden, amiben finomított szénhidrát van: Ha szeretnénk 40 felett is egészségesek maradni, akkor búcsút kell intenünk a finomított szénhidrátnak, mert a szervezet gyorsan megemészti azt, amiben ezek megtalálhatóak.

Ennek hatására a vércukor megemelkedik, tehát nem fogjuk úgy érezni, hogy jóllaktunk, hanem azt tapasztaljuk, hogy még éhesebbek lettünk, mint voltunk. Mivel 40 felett lassul az anyagcsere, ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy hízzunk.

Ráadásul ebben a korban veszíteni kezdünk az izomtömegből, ami azért probléma, mert az izomszövet segít a vércukor szint szabályozásában, ha pedig kevés van belőle, akkor megnő a cukorbetegség kialakulásának valószínűsége.

(Forrás: femcafe.hu)