Az öt legrosszabb dolog, amit az urak elkövethetnek a nap elején.dont-skip-breakfast-400x400Általában a férfiak úgy kelnek fel reggel, hogy nincs sok idejük a munkakezdés előtt, ám még ebben a rövid időben is olyan hibákat véthetnek, amelyekkel tönkreteszik a nap elejét. Ilyen rossz döntés az, ha ébredés után azonnal megnézik az e-maileket.

Ez azért baj, mert már attól pánikba eshetnek, hogy látják, milyen sok munkával kapcsolatos levél érkezett, ráadásul hajlamosak azonnal megválaszolni azokat, ami azért probléma, mert félálomban sokkal könnyebb hibázni.

A másik leggyakoribb hiba az, ha azt mondják, hogy majd később mennek edzeni. Ebből legtöbbször nem lesz semmi, mert sokkal könnyebb lemondani az esti testmozgást, mint a reggelit, hiszen a napi feladatok, és váratlan munka miatt nem lesz rá idő.wake upUgyancsak tipikus hiba a forró vizes zuhany, mert ettől nem frissül fel a test, hanem az idegrendszer úgy érzékei, hogy ideje lenyugtatni az izmokat, szívverést, tehát visszatér az álmosság. A gyors, hideg zuhany ellenben felébreszt.

A reggeli esetében a túl sok szénhidrát lehet a baj forrása, mert könnyű rászokni az egészségtelen étrendre. A proteindús reggeli sokkal jobb ötlet a nap első érkezése esetén, ami után hiba az azonnali fogmosás, főleg kávé és gyümölcs fogyasztása után, mert károsodhat a fogzománc.

(Forrás: hazipatika.com)