Kételkednek a kutatók a rezveratrol nevű, antioxidáns pozitív hatásaiban.wineKorábban több tanulmány bebizonyította, hogy napi egy pohár vörösbor, vagy egy kocka étcsokoládé jót tesz az egészségnek, megelőzi a szívbetegségeket, serkenti az agytevékenységet.

A kutatók azt feltételezték, hogy mindennek az oka a rezveratrol nevű antioxidáns, ám a Johns Hopkins Orvostudományi Egyetem kutatása, melyet Richard Semba és kutatócsapata végzett, nem talált erre bizonyítékot.

A kutatók két toszkán kisvárosban vizsgálódtak, hiszen ott mindennapos a vörösbor kortyolgatás. A felmérésben 783, 65 évnél idősebb helyi önkéntes vett részt. Az alanyok részletesen elmondták, hogy milyen a napi étrendjük, majd vizeletmintát adtak, hogy abból kiderüljön, hogy mennyi rezveratrolt fogyasztanak.

A kutatás kilenc éven át tartott. Az esztendők alatt 268 férfi és nő meghalt az alanyok közül, 174-nél szívbetegség, 34 személynél pedig rák alakult ki. A vizelet rezveratroltartalma nem mutatott összefüggést a halál, rák, szívbetegség között A kutatók nem találtak kapcsolatot a vérben található, gyulladást jelző anyagok szintjével sem.

Mindebből azt a következtetést vonták le, hogy a rezveratrol egy olyan összetevő, amiről elterjedt, hogy egészséges, pedig egyáltalán nem biztos, hogy ez az, ami miatt a vörösbor és a csokoládé kis mennyiségben jó hatást gyakorol a szervezetre, könnyen lehet, hogy egy másik összetevő érdemét lopta el a rezveratrol.

(Forrás: neon.hu)