A japánok igazi kincsként tekintenek a gyümölcsökre.dinnyeRengeteg zöldséget és gyümölcsöt kell ennünk mindennap ahhoz, hogy a szervezetünk egészséges maradjon. Nekünk ez nem okoz gondot, hiszen csak el kell mennünk a piacra, zöldségeshez, vagy egy boltba, ahol még válogathatunk is a különböző fajták között.

A világon azonban nem minden ország népe olyan szerencsés, mint mi. Japán éghajlata például nem kedvez a gyümölcsöknek, emiatt a helyiek nem kilóra, hanem darabra veszik a gyümölcsöket. Egy alma például 3 euró, míg a sárgadinnye ennél drágább, főleg akkor, ha az Jubari fajta, ugyanis ez a típus a legfinomabb, ezért sem csoda, hogy évente árverésre bocsátják.

A legutóbbi aukciót Sapporo várásban tartották, ahol 1,5 millió jent, azaz 3,3 millió forintot adtak két Jubari sárgadinnyéért, ami népszerű születésnapi ajándék is, mert a szép külsejű és belsejű gyümölcsnek külön kultusza van.

Habár ez az 1,5 millió jen is szép összeg két darab dinnyéért, mégsem ez a rekordösszeg, amit kiadtak a gyümölcsért, hiszen 2008-ban és 2014-ben is többet kínáltak a Jubari típusú sárgadinnyéért, amiért akkor 2,5 millió jent fizettek ki.

(Forrás: globoport.hu)