Jót tesz a kreativitásnak, ha hagyjuk, hogy az elménk szabadon szárnyaljon.boringSenki sem szeret unatkozni, ám kutatások bizonyítják, hogy sokszor nagyon jót tesz, ha unjuk magunkat, mert ilyenkor az agyunk szabadon járhat, és remek ötleteink támadhatnak. Dr. Sandi Mann kutatása is azt bizonyítja, hogy az unatkozás nem időpocsékolás.

A kutató elmondta, hogy napjainkban az okos kütyük, videojátékok miatt nem jut elég időnk unatkozni, ez pedig káros az elménkre, főleg a gyerekekére, akik esetében nagy szükség van olyan pillanatokra, amikben nem csinálnak semmit.

A szakember kísérlettel bizonyította az állítását. A vizsgálatban 80 felnőtt vett részt. Az alanyok egy-egy műanyag poharat kaptak, amivel az volt a dolguk, hogy annyiféleképpen használják fel, ahányféleképpen tudják.

A kísérleti csoport egyik része nyomban nekilátott a feladat megoldásának, míg a másiknak 15 percen keresztül kellett telefonszámokat írnia. Az eredmény érdekessége az volt, hogy az utóbbi csoport sokkal több ötlettel állt elő, tehát bebizonyosodott, hogy az unalmas feladatok mennyire beindítják a fantáziát.

Az unatkozás tehát igazán remek ötleteket szülhet, úgyhogy ne kapjuk elő az okostelefonokat, ha például várunk valahol, hanem hagyjuk, hogy a képzeletünk szárnyaljon! Természetesen túlzásokba sem szabad esni, mert a túlzásba vitt unatkozás olyan káros szokásokhoz vezethet, mint az alkoholizmus. Igyekezzünk megtalálni a megfelelő egyensúlyt!

(Forrás: marmalade.hu)