Amerikában már a 2 évesek is elkortyolgatják a felnőttek kedvenc napindítóját.kidcoffeNagyon sok gyerek szeretné megkóstolni a kávét, ezért a szülők néha engednek a kérlelésnek, és adnak egy kávéval átitatott kockacukrot a lányuknak/fiúknak, ám ez nem jelenti azt, hogy rendszeresen kávézhatnak a kicsik, hiszen nekik még a habos kakaó való.

Amerikában azonban nem így van, legalábbis ez derült ki abból a vizsgálatból, amiben 315 csecsemőt vizsgáltak meg a kutatók. A szakemberek arra a kérdésre keresték a választ, hogy a gyerekek hány esztendős koruktól kezdenek el kávézni.

A felmérés eredménye megdöbbentő, ugyanis kiderült, hogy a 2 éves gyerekek 15 százaléka naponta fél csésze kávét elkortyolgat, míg az 1 esztendősök 3 százaléka kifejezetten kávéfüggő.

A tanulmány arra is kíváncsi volt, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy a kisgyerekek ennyire könnyen hozzájutnak a magas koffeintartalmú italhoz. Itt az eredmény azt hozta ki, hogy ennek kulturális okai vannak.

A kávézás ugyanis olyan mélyen beleivódott az emberek mindennapjaiba, hogy emiatt a szülők sokkal könnyebben megengedik a kisgyereküknek, hogy kávézzanak. Nagy-Britanniában ugyanez az oka annak, hogy a gyerekek egészen kicsi kortól fogva fekete teát isznak.

(Forrás: marmalade.hu)