A színállandóság miatt látjuk más árnyalatúnak az alábbi holmit.dressSzabályosan felrobbant az internet pár napja, amikor megjelent a tumblr-en egy ruha, amit egyesek fekete-kéknek, míg sokan mások fehér-aranynak látnak. A felhasználó azért tette közzé a fényképet, mert a barátaival folyton összevitatkozott, hogy milyen színű valójában az öltözék.

Ezzel azonban azt érte el a felhasználó, hogy a világhálón is komoly vitát szított, aminek hatására a fénykép futótűzként terjedt, és a szakértők is felfigyeltek rá. A szakemberek elmondták, hogy azért látjuk más színűnek a ruhát, mert a különböző fénycellákat az agyunk másként értelmezi, és a retina fotóreceptorai határozzák meg, mit hogyan érzékelünk.

A jelenséget színállandóságnak nevezi a tudomány. Ahhoz, hogy megértsük, hogy miről van szó, vegyünk példának egy kockát! A középső négyzet barna árnyalatúnak tűnik, míg az oldalak narancsos árnyalatúnak látszanak, pedig ugyanolyan színű mindegyik négyzet.

A kocka négyzeteit azért érzékeljük más színűnek, mert az agyunk a környezetet figyeli. Amikor az elménk meglát egy árnyékot, akkor abból arra következtet, hogy árnyékban minden sötétebb, ezért az agy kompenzál és az oldalsó négyzetet világosabbnak látja, amíg nem tűnik el az árnyék.

Visszakanyarodva a ruhához, azt mondhatjuk el, hogy azok, akik fehér-arany színben látják a holmit, valószínűleg kék fénnyel képzelik el a szobát. Azok pedig, akik fekete-kéknek érzékelik a holmit, mesterséges fényben vagy nyári sárga színekben képzelik el a szobát.

A ruhát az emberek 25-30 százaléka sötétkék-feketének látja, és nekik van igazuk, ugyanis a holmi ilyen színű a valóságban.

(Forrás: neon.hu, szeretlekmagyarorszag.hu)