Nemcsak a fülünk, hanem a gerincagyunk neuronjai is segítenek az egyensúlyozásban.iceEddig nagyon egyszerűen magyaráztuk az egyensúlyozást, hiszen úgy tudtuk, hogy az a fülünkön múlik, ám a kaliforniai Salk Institute for Biological Studies kutatásai bebizonyították, hogy ennél bonyolultabb a dolog.

A kutatók kiderítették, hogy az állás, séta vagy futás közben a lábban található érzékelők állandóan informálják az agyat a nyomásváltozásról és mozgásról. Ezek az elektromos impulzusok a gerincvelőbe futnak be, majd tovább haladnak a központi szervünk irányába.

Az agy nélkül tehát nem tudnánk egyensúlyozni, ám az agy a különböző érzékszerveinktől kap információkat, ezért érintéssel tájékozódunk, a fülben levő folyadék a földhöz való relatív tájolásunkról ad adatokat, a látásunk pedig az előttünk levő tárgyakról küld információt az agyunknak, ami ezeket feldolgozva küld utasítást a testnek, hogy melyik irányba, milyen sebességgel haladjon.

Ezt eddig is tudtuk, ám az rejtély volt, hogy a gerincagy hogyan fordítja le a beérkező adatokat az agy számára. A kaliforniai vizsgálat rámutatott, hogy a gerincvelőn található szenzoros idegsejtek csoportja, a gerincagy kommunikál az agy motoros működésért felelős részével.

Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen olykor önállósítja magát, és nem küldi el az információkat az agynak, hanem önmagától küld parancsot a lábnak, ezzel tehermentesítve az agyat, ami fontosabb dolgokkal foglalkozhat.

Steeve Bourane, a kutatás vezetője elmondta, hogy a csúszós felületen való állásnál megfigyelhető, hogy rövid idő múlva megkeményednek vádliban levő izmok annak ellenére, hogy nem is megyünk. Ez tulajdonképpen a test automatikus működése, ami folyamatosan apró korrekciókat végez azért, hogy stabilan álljunk.

A kutatók egérkísérleten bizonyították be, hogy ez az új felfedezés mennyire fontos a stabil egyensúlyozáshoz. Amikor a szakemberek elvágták ezt az idegi áramkört, akkor az egerek képesek voltak normális módon járni, de csak hétköznapi körülmények között. A nehéz felületeken, mint például a jég, az egerek bizonytalanul jártak, mert képtelenek voltak az apró korrigálásokra.

(Forrás: eletmod.hu)