Mi a megoldás, ha egyfolytában ugyanazt a számot halljuk?musicHalálosan idegesítő, amikor egy dal szó szerint a fülünkbe mászik, és semmivel sem tudjuk onnan kiverni. Ennél már csak az a rosszabb, ha egy olyan zene ragadt meg a fejünkben, amelyiket ki nem állhatjuk.

A finn kutatók szerint ez a jelenség annyira gyakori, hogy az emberek 92 százaléka küzdött már vele, és vannak, akiket hetente érint, mert például rendszeresen hallják az adott hangot. A szakemberek azonban azt mondják, hogy nem kell eltűrnünk a megragadt zenét a fejünkben, mert azt könnyen elűzhetjük.

A dallamot ugyanis az agyunk azon része ismétli, amely nincs lekötve, ezért egész egyszerűen keresnünk kell egy olyan feladatot, ami teljes kapacitással megdolgoztatja az agyunkat. Ha tehát maximálisan belefeledkezünk valamibe, akkor egész egyszerűen elfelejtjük a dalt.

Amennyiben ez nem segít, akkor sem kell feladni, mert van még két megoldás. Az egyik az, hogy szálljunk szembe a dallal, nyomjuk el magunkban, tehát hallgassuk addig, amíg bírjuk, jó hangosan, és még énekeljük is, mert előbb-utóbb az agyunk fel fogja adni a küzdelmet, ha teljesen szembesül a dallal.

Az utolsó megoldás ennél sokkal kellemesebb. Keressünk egy „gyógydalt”, ami elég érdekes ahhoz, hogy elfelejtesse velünk a másik zenét, de annyira nem jó, hogy a fejünkbe másszon. Egy brit kutatásból például az derült ki, hogy Albion lakóinak a saját himnuszuk, a God Save the Queen segített.

(Forrás: eletmod.hu)