Ne higgyük el, hogy nem szabad este 6 után enni, és azzal is többet ártunk, mint használunk magunknak, ha nagy dózisú vitamint szedünk be.
Nem olyan könnyű kialakítani az egészséges életmódot, mint elképzeljük, hiszen naponta jelennek meg újabb és újabb ötletek, amelyek állítólag elengedhetetlenek ahhoz, hogy tényleg egészségesen éljünk.

Ezeknek a tanácsoknak azonban nagy része nem ér semmit. Jobb esetben csak csalódni fogunk, ám rosszabb helyzetben azon kaphatjuk magunkat, hogy az egészségünk nemhogy nem lett jobb, hanem rosszabbodott.

Amennyiben nem szeretnénk ártani magunknak, akkor a következő életmód tippeket felejtsük el!

Hot jóga: Ennek a lényege az, hogy egy 40°C körüli hőmérsékletre felhevített stúdióban végezzük el a gyakorlatokat. Ez állítólag azért jó, mert a hőség felpörgeti a szívet és az érrendszert. A magas hőmérséklet azonban aktiválja a test automatikus hűtőfolyamatát, aminek következtében elsősorban a bőr az, ami irányítja a vérkeringést, tehát a hő azon keresztül távozhat a szervezetünkből.

A hot jóga esetében ám nem ez a legnagyobb baj, mert a felgyorsult vérkeringés ellazítja az izmokat, aminek következményeként hajlékonyabbnak tűnhetünk, mint amilyenek valójában vagyunk, és kényelmesnek érezhetjük azokat a pozíciókat, amelyek valójában óriási terhet jelentenek az ízületeinkre. A keresztezett lábú ülőhelyzet például egyáltalán nem tesz jót a térdünknek.

Este hat után egy falatot se: Nagyon régi tanács, pedig csak annyi haszna van, hogy kivédhetjük vele az esti nassolást, mert egyébként alváshiányhoz vezethet, ha este hat után nem eszünk semmit, főleg akkor, ha későn fekszünk le aludni, a dietetikusok ezért azt tanácsolják, hogy három órával lefekvés előtt még mindenképpen együnk valami könnyűt.

Ne higgyünk azonban abban, hogy vannak olyan ételek, amik elősegítik az alvást, mert ilyesmi nem létezik! Ezek közé tartózik a banán, mert a benne található triptofán aminosavat a test melatonintermelésre használja fel, ez pedig az alvás és az ébrenlét egyensúlyát szabályozó hormon, ám ez a biokémiai folyamat lassabban megy végbe annál, mintsem hogy bármilyen ételtől elaludnánk.

Fogyókúra herbateával: A tea amellett, hogy finom, még egy időre megtöltheti a gyomrunkat, tehát nem lesz éhségérzetünk, ám mégsem jó ötlet naponta egy litert meginnunk az italból, még akkor sem, ha az üres, mert egyáltalán nem tesz jót a fogainknak.

Ezen a romboló hatáson tovább rontunk, ha cukrot és citromot teszünk a teánkba, mert a benne lévő sav nagyon durván roncsolja a fogzománcot, hiszen amikor savas élelmiszert teszünk a szánkba, akkor az mikroszkopikus szinten kezdi lebontani a fogzománcot. Ennek a következménye, hogy a felszínre kerül a fogtest, azaz dentin, ami rettenetesen érzékeny, ezért erős fájdalmat érezhetünk.

Ezt akkor fedezhetjük fel, amikor eszünk valami savasat, majd még egy órával később is „rosszul érzik magukat” a fogaink. Ha ez ritkán fordul elő, akkor még van esély a regenerálódásra. Amennyiben többször tapasztaljuk ezt, akkor az szuvasodáshoz vezethet.

Nagy dózisú vitamin: Az immunrendszerünk megerősítése érdekében szedjük a táplálék-kiegészítőket, pedig azok többsége csak minimálisan segíti a szervezetet, vagy pont, hogy az ilyen kiegészítők növelik meg a betegségek kialakulásának valószínűségét.

A legrosszabb, ami történhet az, hogy egy tápanyagból vagy tápanyag-csoportból extrém magas dózist viszünk be a szervezetünkbe, és ezzel orosz rulettet játszunk az egészségünkkel.

A kutatások bizonyítják, hogy például, ha túl magas dózist veszünk be az antioxidáns hatású E-vitaminból, akkor az növelheti a szív- és érrendszeri problémák kialakulását, valamint a rák rizikóját is.

A rengeteg cink pedig azért árt az egészségünknek, mert az ásványi anyagok egyensúlyának felborulását eredményezheti, mivel kivonja a testből a vörösvérsejtek számára nélkülözhetetlen rezet.

Természetes cukrok: Ma az a divat, hogy a cukrot tiltsuk ki az étrendünkből, pedig csak a minimálisra kellene szorítanunk a beviteli mennyiséget, mert a túlzott cukorfogyasztás növeli a szívbetegség, magas vérnyomás, elhízás, és a diabétesz kialakulásának esélyét.

A helyettesítés mellett sokan azzal érvelnek, hogy az alternatívák íze sokkal édesebb, ezért kevesebb is elég belőlük, ám ez több kalóriát is jelent, ráadásul hiába keresünk más megoldásokat, mert azok nagy része ugyanúgy egészségtelen, így az agavénektár, a méz, a nyers cukor és a gyümölcsszirup, mert ezek is úgy raktározódnak el a testünkben, mint a hagyományos por- vagy kristálycukor!

(Forrás: bien.hu)