A New York-i étterem séfje azt akarja elérni, hogy a vendégek odafigyeljenek az ételre, és az evésre.
Az „Egyél!” nevet viseli az a Brooklyban található étterem, amiben első pillantásra nincs semmi szokatlan, mert a hét hat napján teljesen szokványosan ehetünk, beszélgethetünk, ám vasárnap minden megváltozik, és elcsendesedik a hely.

Ennek semmi köze ahhoz, hogy akkor valami, vagy valakik előtt tisztelegnek a vendégek. A néma csönd oka Nicolas Nauman. A séf ugyanis bevezette, hogy a vacsora végéig nem szólalhatnak meg a vendégek. Nauman ezt akkor találta ki, amikor egy külföldi utazása során megismerte a néma étkezés előnyeit.

A séf főiskoláskorában töltött sok időt egy indiai buddhista kolostorban, ahol minden reggel néma reggelit fogyasztott el a társaival. Nauman ebben az időszakban döbbent rá, hogy sokkal több figyelmet szentel az ételnek, mint akkor, ha végigbeszélgeti az étkezést.

Amikor Nauman az „Egyél!” séfje lett, akkor ezt a tapasztalatot szerette volna átadni a vendégeknek. A kezdeményezést jól fogadták az emberek, akik élvezik a néma vacsorát, ami úgy néz ki, hogy csak addig szabad beszélni, amíg leadják rendelést.

A vendégek egy része romantikusnak találja, hogy még a sót is szavak nélkül kell kérnie, és csak a víz zubogását, evőeszközök csörömpölését hallhatja, a fixáras menü falatozása közben. A betérők másik része azt élvezi, hogy elmerülhet a gondolataiban a csendnek köszönhetően.

(Forrás: neon.hu)