Apró trükkökkel elérhetjük, hogy reggeltől estig formában legyünk, és ezzel szebbé tehetjük az életünket.
Nap végén gyakran érezzük úgy, hogy lehettünk volna sokkal fittebbek is? Sokszor kapjuk magunkat azon, hogy reggel még pörgünk, de kora délután már laposakat pislogunk, és tompa az agyunk?

Ha igen, akkor szükségünk van néhány apróságra, aminek a segítségével egész nap jó formában leszünk, könnyebben vesszük az akadályokat, és ezáltal sokkal boldogabb és szebb lesz az életünk.

Ébresztőóra: Sokan esünk abba a hibába, hogy reggel úgy hallgattatjuk el az ébresztőórát, hogy még pár percet szundítunk, mert arra még szükségünk van. Erről le kell szoknunk, mert a rövid és zavart alvási ciklusok álomittassá tesznek. A csörgés után, tehát azonnal keljünk fel!

Mozgás: Kezdjük a napot olyan gyakorlattal, amely az egész testünket erősíti. Ez a delfin tartás, amihez feküdjünk hasra, és nyomjuk ki magunkat a könyökök és a lábujjak segítségével. A nyakunk, és a hátunk maradjon egyenes, a hasizmunk feszes. Tartsuk ezt a pózt egy percen át!

Reggeli: Hagyjuk el azt a rossz szokást, hogy nem reggelizünk, mert a nap első étkezésének számos előnye van. A korai, bőséges reggelinek hála, jobban feltöltődünk, elégedettebbnek érezzük magunkat és nem fogunk vágyakozni az egészségtelen nasi után. A megfelelő reggeli teljes kiőrlésű pirítós tojással, mandula vaj almával, vagy alacsony zsírtartalmú joghurt gyümölcsökkel.

Ingázás és pihenés: Azért, hogy fittebbek legyünk, meg kell tanulnunk napközben is relaxálni. Erre tökéletes az ingázás az otthonunk és a munkahelyünk között. Ha tömegközlekedéssel utazunk, akkor hallgathatunk zenét, olvashatunk. Ha autóval járunk, akkor próbáljuk meg elkerülni a dugót. Ezek az apróságok, és társaik, enyhítik a stresszt.

Feltöltődés ebédidőben: A munkaidő alatt rengeteg stressz gyülemlik fel, amit abból érezhetünk, hogy megfájdul a fejünk, vagy kimerültnek érezzük magunkat. Ha hagyjuk, hogy ez legyűrjön, akkor beléptünk az egészségtelen életmód kapuján.

A relaxálás azonban megmenthet minket, mert általa újra feltöltődünk energiával. A pihenésre használjuk ki az ebédidőt. Járjuk körbe az épületet vagy menjünk ki egy olyan helyre, ahol kicsit egyedül lehetünk és vehetünk néhány mély, relaxáló lélegzetet!

Le a cukros édességgel: Az ebéd után leesik a vércukorszintünk, ezért sokszor az édességhez nyúlunk. Erről szokjunk le, és inkább együnk almaszeleteket, teljes kiőrlésű kekszet, csökkentett zsírtartalmú sajtot, vagy zöldségeket.

Séta: Mindenképpen iktassuk be a napirendünkbe, hogy munka után sétálunk egyet. Heti háromszor, 30 perc séta, és máris fittebbek leszünk.

Együnk a családdal: A közös családi étkezéseknek számos előnye van. Minél többször eszünk együtt a szeretteinkkel, annál jobban érezzük magunkat. Ha nehéznek is tűnik, akkor is próbáljuk meg megoldani, hogy minél többször ehessünk együtt a családdal!

Pihenés és a házimunka: A takarítás, mosás, mosogatás, és a többi teendő közben, nyugodtan kikapcsolhatjuk az agyunkat, és meditálhatunk, hiszen ezekre a feladatokra nem kell annyira koncentrálnunk. Fontos, hogy a házimunka közbe ne szóljon a tévé vagy a rádió.

Játék a gyerekkel: Ha van gyerekünk, akkor minden este, lefekvés előtt, 15-30 percet szánjunk arra, hogy vele játszunk! A babázáshoz, kisautó tologatáshoz nem kell tévé, vagy telefon, úgyhogy ezeket felejtsük el, és csak a játékra koncentráljunk!

Ez azért fontos, mert a stressz melegágya, ha a játékot munka, tévé, telefon zavarja meg. Ráadásul, ha a tévét kikapcsoljuk egy órával a lefekvés előtt, akkor könnyebben fogunk elaludni, hiszen a tévé erős fénye miatt nem termelődik elég vegyi anyag a szervezetünkben, amitől álmosnak éreznénk magunkat.

Hagyjunk magunkra időt: A szervezetünk a legjobban a kiszámítható alvási szokásokra reagál. Ez sokkal jobb a késői fekvésnél és a hétvégi hosszú alvásnál. Ha elegendő pihenést kap a testünk, akkor jobban fel tudjuk venni a harcot az egészségügyi problémák ellen. Azért is fontos a megfelelő pihenés, mert az alváshiány miatt nehezebben döntünk, nem eszünk rendesen, és fáradtak leszünk.

(Forrás: napidoktor.hu)