Elkerüljük a kiégést, legyőzzük a kütyüfüggést, és még kreatívabbak is leszünk, ha néha unjuk magunkat.
Értetlenül nézünk arra, aki azzal áll elénk, hogy unja magát, hiszen mi nagyon szeretnénk olykor, hogy legyen időnk arra, hogy ne csináljunk semmit. Modern világunkban szinte elképzelhetetlen, hogy legyen akár egyetlen egy olyan másodpercünk, amiben ne lenne valami dolgunk.

Ha unatkozunk, akkor ott van az Internet, számítógép, filmek, sorozatok, könyvek, ezernyi szórakozóhely, kávézó, család, barátok, ezért jogos is, hogy nem tudjuk elképzelni azt, hogy unatkozzunk.

Ám ne higgyük, hogy igazunk van, amikor az unatkozás ellen kampányolunk! A szervezetünknek szüksége van olykor az unatkozásra, hiszen nem arra találták ki az embert, hogy megállás nélkül tegyen-vegyen, figyeljen.

Az unatkozás, éppen ezért, olykor nemcsak, hogy hasznos, de még egészséges is. Többségünk erre csak legyint, hogy megint valami brit kutató kitalálta ezt a teóriáját, és nincs semmi hasznunk az unalomból. Ez megint csak tévedés, hiszen nem egy jó érv szól az unatkozás mellett!

Legelőször is ott vannak az okostelefonok. Menjünk be egy kávézóba, és azt fogjuk látni, hogy az emberek többsége a mobilját nyomkodja. Ők nem is sejtik, hogy már függőség, amit csinálnak. Ennek azok a tünetei, hogy, ha nem érhetnek a készülékhez, akkor feszülték válnak, és akár még azt is hallucinálják, hogy csörög a készülékük, tehát muszáj elővenniük.

A közösségi hálók se jobbak. Mostanában rengetegen ott éljük az életünket, és szinte a tenyerünkhöz nőtt a mobil, ezért tegyük azt szépen le, és próbáljuk meg, hogy egy darabig nem nyúlunk a kütyühöz. Először nagyon nehéz lesz, de az idő múlásával egyre könnyebben fog menni, és rá fogunk jönni, hogy mennyivel jobb a való világban élni, és ténylegesen találkozni az ismerősökkel, barátokkal.

Az unatkozás az írók, festők, zeneszerzők és más kreatív munkát végző emberek legjobb barátja, mert akkor szárnyal a legjobban a fantázia. Kapcsoljuk ki az elménket! Ne gondoljunk a problémákra, feladatokra, csak lazuljunk el! Meg fogunk lepődni, hogy milyen sok új gondolat pattan ki a fejünkből. Ezzel a módszerrel még a gondokra is találhatunk új megoldásokat.

Unatkozás során új hobbira is szert tehetünk, hiszen az internet, és a számítógépezés nem az! Az unalom alatt kipróbálhatunk rengeteg szabadidős tevékenységet. Elmehetünk sportolni, vagy kirándulhatunk, kiállításra mehetünk, esetleg valamilyen kreatív tevékenységet is kipróbálhatunk. Akár az is kiderülhet, hogy valamiben őstehetségek vagyunk, és mostantól kezdve inkább minden szabad percünkben azt csináljunk a tévénézés, és internetezés helyett.

A munkanélküliek a legjobb példák arra, hogy mennyivel nagyobb erőbedobással kezdünk el újra csinálni valamit, ha sok időre megfosztottak attól. Ha a hosszabb unalom után, végre újra dolgozhatunk, akkor már tudni fogjuk, hogy néha be kell szúrni egy kis pihenőt, hogy ne éljük fel teljesen az energiánkat, és ne égjünk ki.

Végezetül felejtsük el azt a tévhitet, hogy az „Álmodozás az élet megrontója”. Eleve nem lenne ennyi író a világon, ha nem lenne helyes dolog az álmodozás. Persze, azt se szabad túlzásba vinni, de egy egészséges szinten igenis szükség van az álmodozásra, különben hogyan tűznénk ki magunk elé új célokat?

Ráadásul, ha csak a szürke hétköznapokat nézzük, és félünk a holnaptól, a problémáktól, akkor csak azt érjük el, hogy megkeseredett emberek leszünk, akik már azt se tudják, hogy mit jelent élni. Ne hagyjuk, hogy ez megtörténjen! Kapcsoljuk ki az agyunkat, és csak engedjük szárnyalni a fantáziánkat, mert a felnőtt lét nem azt jelenti, hogy robotokká kell változnunk, akik reggel felkelnek, dolgoznak, és este lefekszenek aludni.

(Forrás: Dívány)