A legtöbb ember valószínűleg inkább gyógyító és egészséges tulajdonságai miatt fogyasztja a brokkolit, kevésbé a varázslatos íze miatt. Azonban egy új kutatás azt mutatta meg, hogy ha nem helyesen készítjük el ezt a zöldséget, akkor felesleges erőfeszítés az egész, mert minden jótékony hatás kárba vész.

A tudósok megállapították, hogy a brokkoli elveszti rákellenes tulajdonságait, ha megfőzzük vagy mikrohullámú sütőben készítjük el. Az Amerikai Rákkutató Intézet Éves Konferenciáján közölték ezeket az eredményeket. Azt találták, hogy a legjobb módja az elkészítésnek az, ha pároljuk 3-4 percig. A gőzölés után maradt élénk zöld szín fokozott jelentőségű a rákellenes vegyületeknél. A brokkoli kiváló forrása a szulforafán nevű vegyületnek, amely a természetben fordul elő, növényi vegyület, és kimutatták róla, hogy védelmet nyújt a rák ellen.

A mikrohullámú sütőben egy perc! és az összes myrosinase enzim amitől a szulforafán ki tud alakulni elpusztul. Tehát a gőzölés, akár öt percig is, a legjobb módja annak, hogy megtartsuk ezt az értékes enzimet.

Nem ez az első tanulmány, amely azt mutatja, hogy fontos szerepe van annak, milyen módon állítanak elő egy élelmiszert. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a fokhagyma aprítása és darabolása után várni kell 10 és 15 percet mielőtt hőnek tesszük ki, mert addigra az inaktív kémiai vegyületek aktív védővegyületté alakulnak, amelyek egészségünk érdekében fontosak.

Az is érdekes lehet, hogy a paradicsom főzése és egyéb élelmiszereké, amelyek tartalmazzák a likopin nevű kémiai anyagot,  lehetővé teszik a szervezet számára, hogy könnyebben felszívja az értékes fitokémiai vegyületeket.

forrás:dailymail.co.uk