A monitor ápol és eltakar, akkor is, ha épp társat keresünk a neten. De, míg chaten igazán szuperül megy a flört, addig élőben kevesen boldogulnak jól az első randin.

Van néhány olyan íratlan szabály, amiket betartva, igazán jól sikerülhet az első randevú:

A kevesebb több szabály, nem egyenlő a kevés ruhával, de a nem hivalkodó, vonzó viselet első találkozásnál tuti siker lehet.
A szemkápráztató, dekoltázs-villantó buli-kellékeket most elfelejtheted, helyettük inkább egy visszafogott ruhadarab mellett dönts. Vegyél fel olyan ruhát, ami illik a helyszínhez, ugyanakkor kényelmes, hozzád passzoló viselet, ami egyben nőies és vonzó is, mégsem hivalkodó. Egy szép egyberuha, dekoratív kiegészítőkkel, nagyon jó választás.

Minél természetesebb és visszafogottabb a sminked, annál vonzóbb vagy
Első találkozásnál érdemes mindenképpen visszafogottan bánni a sminkecsettel. Viselj természetes hatású make up-ot, így a srác azt érezheti, hogy nincs rejtegetnivalód és „nem viselsz álarcot”.

Hagyd, hogy a férfi férfi legyen
Szintén íratlan szabály, hogy az első randevú helyszínének kiválasztása a férfi dolga. Bátran bízd csak rá. Legalább már abból is kiderül, milyen típusú srác, és mik a céljai Veled, hogy hova visz el az első alkalommal. Ha egy zajos, tömeghelyre mentek, akkor a szándékai nem elég komolyak, ellenben, ha egy hangulatos teázóba visz, akkor jó esély van arra, hogy Téged akar hallgatni egész idő alatt.

Ne élj vissza az idejével!
Sokan szocializálódtunk azon a tévedésen, miszerint a nőnek legalább 5 percet illik késnie a találkáról. Ez súlyos tévhit, ugyanis, ha azt szeretnénk, hogy a srác odafigyeljen ránk, nekünk is meg kell adnunk számára a tiszteletet, és ebbe az is beletartozik, hogy tiszteljük az idejét. A valódi szabály szerint a férfinak illik 5 perccel hamarabb érkezni, míg a nőnek pontosnak kell lennie.

Fogadd magabiztosan, ha virágot hoz vagy bókol!
Miután csini ruhában, szolid sminkkel, időben megérkezel, és választottad egy virággal áll eléd, bármilyen korainak vagy ódivatúnak is érzed a gesztust, fogadd el, és ne felejtsd ott a randevú helyszínén! A bókokat se hessegesd el, „ugyan, dehogy kócos is vagyok” gesztusokkal, helyette mosolyogva köszönd meg, ha dicsérnek. Az önbizalom, ugyanis vonzó.

Hagyd, hogy Neked is ő rendeljen!
A nemek egyenrangúsága szép dolog, de sokkal szebb, ha hagyjuk, hogy a férfiak igazi férfiak legyenek, miközben mi is igazi nőként viselkedünk. Hagyd, hogy ő rendeljen az étteremben vagy kávézóban, miután kedvesen megkérdezte Tőled, mit szeretnél.

Első randin tabu az ex!
Nem szabad, hogy a találkozó az exedről szóljon vagy az övéről, sőt a panaszkodás is megöli a hangulatot. Bármennyire is elkap az őszinteségi roham, és szeretnéd pár lépéssel előrébb mozdítani a kapcsolatotokat, ne kezdj el lelkizni a múltadról. Nincs kiábrándítóbb egy panaszkodó, lelkifröccsözős első találkozásnál. Ne üldözd el ilyenekkel, ha komolyan érdekel! Persze, ha közömbös számodra a srác, és pont ez a cél, akkor az ex-téma és a panaszáradat tuti siker.

Inni vagy nem inni?
Egy pohár bor még nem a világvége, és oldhatja a kezdeti feszültséget is köztetek, de a mértékletesség elvét érdemes betartani. Részegen viszont nem csak kiábrándító, de túlérzelgős is lehetsz, úgyhogy csak óvatosan kortyolgass!

Ki fizet?
Ne akarj minden áron Te fizetni, engedd, hogy ő állja a cehhet, és majd legközelebb Te is fizethetsz. Ha jól sikerül a randevú, kellemes a beszélgetés, és vibrált köztetek a levegő, akkor is várd meg, míg ő kezdeményez. Ne Te érints, és ne Te csókolj először!

Szex, már az első alkalommal?
Felejtsd el, különben őt is elfelejtheted! Nem fog igazán értékelni az a férfi, aki ilyen könnyen megkap. Hagyd, hogy meghódíthasson, mert az nem csak neki jó, de Neked is izgalmasabb lesz.

Mi legyen a telefonszámmal?
Ez sokszor kínos kérdés, ha még nem tudjátok egymásét, akkor várd meg, míg ő kéri el a tiéd. Ha ezt nem teszi meg, ne számíts semmi jóra! Ellenben, ha ő is úgy érzi, hogy szuper randin vagytok túl, és továbbra is vágyik a társaságodra, akkor a kimondatlan szabály értelmében 72 órán belül úgyis keresni fog.

Ha minden íratlan szabályt betartottál, ami sok más párnak már sikert hozott, akkor Neked sem kell majd sokat várnod a következő randiig.

Forrás: Femina.hu; Tarskereso-kalauz.hu