Modern világunknak köszönhetően megváltozott életünk. Egyre több időt szentelünk a munkánknak, így egyre kevesebbet tartózkodunk otthon. A gyermeknevelés is megváltozott az elmúlt időben. Mindez visszavezethető egy folyamatra. Manapság egyre több vállalatnál gyakori a túlórázás, és ez leginkább a multinacionális vállalatokra jellemző. A túlórán kívül pedig még számtalan elintéznivaló várhat ránk, amelyek nem tűrhetnek halasztást.

meglepetések

meglepetések

Ha mindezzel megvagyunk otthon a gyermekeinkkel is foglalkozni kell, különösen akkor, ha már iskolás korba léptek. A gyermekekre jellemző, hogy néha elsumákolják a házi feladat elkészítését. Mi pedig szembesülhetünk azzal, hogy közösen kell nekirugaszkodnunk gyermekünkkel a házi elkészítéséhez.

Ilyenkor találkozhatunk némi ellenállással is, amely azt jelentheti, hogy gyermekünk kijelenti azt, hogy nincs kedve megcsinálni a leckét. Ekkor nem tanácsos felhúzni magunkat, próbáljunk meg csemeténkkel egyezségre jutni. Amennyiben megcsinálja a leckét a segítségünkkel a következő nap kapni fog egy meglepetést.

Ügyeljünk arra, hogy ebből ne csináljunk rendszert, hiszen gyermekünket könnyen elkényeztethetjük. Napjainkban ez az első problémaforrás, hogy a lurkók többsége el van kényeztetve. Az idő múltával előfordulhat az, hogy számukra csakis a nagy ajándékok fognak számítani, és az apró dolgokat semmibe vehetik.

Persze minden szülő csakis a legjobbat akarja, azonban meg kell találni a határokat. Előfordulhatnak olyanok is, akik mindent megvesznek gyermeküknek, ezzel kompenzálva azt, hogy nem tudnak elég időt szentelni rá. Amennyiben valóban így van, hogy kevés időt tudunk csemeténkkel tölteni, mégis sokszor mondjuk neki, hogy bármikor számíthat ránk, és ha valami baj van, bátran forduljon felénk.

Érdemes neki elmondani azt is, hogy a kis dolgok is számítanak az életben, és nem minden a nagyajándék. A születésnapokat a gyerekek izgatottan szokták várni. Különösen akkor, amikor még kicsik, hiszen a meglepetésnek minden gyermek örül. Ha ajándékozásra kerül a sor, számos szempontot figyelembe kell venni. Az első és legfontosabb, hogy kérdezzük, meg gyermekünket mit szeretne kapni.

A másik szempont, amire figyelnünk kell, hogy milyen korban van. A kisebbek például örülhetnek egy gyermekórának is. A karóra kifejezetten ideális lehet születésnapi ajándéknak, mellesleg még hasznos is. Amennyiben magunknak is vásárolnánk, akkor válogathatunk a férfi karórák közül.

A kínálatban megtekinthető az Excellanc, az Aerostar, és a Leonardo Verrelli is. Az Aerostar típusú férfi karóra szíjának anyaga műbőrből készült, és barna színű, az óra számlapja fekete, az óraház anyaga pedig fém. Elegáns, és divatos megjelenést kölcsönözhet számunkra bárhol és bármikor. A karóra nem vízálló.

Az Excellanc karóra óraház kerete ezüstszínű Csak a 3-mas, 6-os, 9-es és 12-es számok találhatóak az órán. A karóra viselésével akár egyedi stílust teremthetünk magunknak. Az óraszíj műbőrből készült, az óraház fémből. A karóra egyik legnagyobb különlegessége abban áll, hogy az óraház alakja nem kerek, hanem négyszögletű. A másik különlegessége, hogy ez a típusú karóra unisex, tehát minden további nélkül hölgyek is hordhatják.

A weboldalon egyébként számos órakategória közül lehet válogatni. Ha van már elképzelésünk az ideális karórát illetően, használhatjuk a gyorskeresés funkciót is, ezzel akár lerövidítve a keresést. A család női tagjait is meglephetjük más kiegészítőkkel is, nem szükséges megvárni, amíg születésnapjuk lesz. A szürke hétköznapokon még inkább jobban eshet a meglepetés.