Bizonyára mindannyian hallhattuk már a következő mondatot. „ A ruha teszi az embert”. Nos, vannak, akik ezzel abszolút egyetértenek, azonban vannak olyanok is, akik szerint nem csak a ruha teszi az embert. A külsőségeken kívül fontos lehet még személyiségünk is, amely meghatározhat bennünket. Alapvetően léteznek extrovertált, és introvertált személyiségtípussal rendelkező emberek. Az extrovertáltak többnyire közvetlenek az emberekkel, nyitottak, és egyáltalán nem félnek az új, és váratlan kihívásoktól. Tulajdonképpen ők akkor érzik igazán jól magukat, ha emberekkel foglalkozhatnak.

női óra divat

női óra divat

A legtöbbjük szakmája általában marketing, vagy ingatlan területen kereshető. Az extrovertáltak lételeme a pörgés, és imádják, amikor pezseg körülöttük az élet. A legtöbbjük inkább a multinacionális vállalatokat választja munkahelyéül, ahol minden napra juthat számukra kihívás. Fontos tudni az extrovertált személyiséggel rendelkező emberekről, hogy nem szeretik a monotonitást. A nyitott személyiségű egyének öltözködésén is látszik, hogy ők teljes mértékben extrovertáltak. A legtöbb esetben kedvelik a kihívó ruházatot, és öltözéküket szívesen feldobják különböző kiegészítőkkel, legyen szó akár egy karkötőről, fülbevalóról, vagy nyakláncról.

Sok esetben szóba jöhet akár egy divatos karóra is, amellyel egyedi stílust, és divatot képviselhetnek. Az extrovertáltakkal szemben állnak az introvertáltak, akik teljes mértékben az ellentéteik a nyitott személyiségű egyéneknek. Az introvertáltak sokkal inkább szeretnek egyedül lenni, mint nagy társaságban. Nem úgy kell elképzelni, hogy senkivel nem akarnak szóba állni, hanem inkább úgy, hogy megválogatják azokat az embereket, akikkel barátkozni szeretnének.

Az ilyen személyiséggel rendelkező emberek, ha mégis nagyobb társaságban kell tölteniük idejüket, inkább csak szemlélői a történéseknek, mint résztvevői. Az introvertáltak jobban kedvelik a családias légkörű munkahelyeket, ahol nem sok alkalmazott dolgozik.

Ők jobban ki tudnak bontakozni olyan közegben, ahol csak pár emberrel kell érintkezniük. Az öltözékükre leginkább a visszafogottság jellemző. A frizurát tekintve nem kedvelik annyira az extravagáns kinézetet. Azonban az introvertáltak is szoktak különböző kiegészítőket hordani, mint például különböző ékszereket, hiába nem annyira nyitottak. Nos, látható, hogy személyiségünk is nagyban meghatározhatja azt, hogy igazából milyen emberek is vagyunk valójában.

Személyiségtől függetlenül most a hölgyek számára kell jobban figyelni, ugyanis lehet választani női karóra kínálatból. A márkák között megtalálhatóak az Excellanc, és a Geneva Elice Rose típusú karórák is. Az Excellanc női karóra műbőr szíja biztosíthatja a hosszú távú óraviselést az illető hölgy számára. A karóra fém óraházzal és analóg kijelzővel rendelkezik, továbbá a terméken az ezüstszín játszik nagy szerepet. A számlap fekete színű virágos mintázattal egészül ki, és mögötte pedig egy kvarc óraszerkezet jelenti az óra szívét.

A karóra elegáns megjelenést kölcsönözhet bármilyen alkalomra viselőjének. A Geneva Elice Rose ideális lehet mindazon hölgyek számára, akik szeretik az eleganciát, és egyben kifinomult stílusérzékkel rendelkeznek. A karóra rose gold színe impozáns látványt nyújthat viselője számára. Az óra kerek óraházzal, a beállító koronát leszámítva még két díszgombbal rendelkezik. A rózsaszínű számlapra, és római számokra egyszerűen jó ránézni.

A számlapon található három kismutató csak dekorációként szolgál, funkciókat nem töltenek be. Az óra szíja rose gold színű fémből készült, hátlapja is szintén fém, óraszerkezete pedig quartz. Még több óratípus megtekinthető a weboldalon.

Mentés