A svéd márka úgy döntött, hogy figyelembe veszi a muszlim nőket.Londonban a lakosság 12 százaléka muszlim, tehát nagyjából minden tizedik ember. Az H&M emiatt úgy döntött, hogy figyelembe veszi ezt az új kampányában. A svéd nemzetközi ruhamárka, ami egyben a világ második legnagyobb ruhalánca is, felkérte a 23 éves, marokkói-pakisztáni származású Mariah Idrisst, hogy szerepeljen a Close the Loop kampányban, mint fejkendősarc.

A 17 éves kora óta fejkendőben járó Mariah elmondta, hogy eddig mindig úgy érezte, hogy a divatban úgy tekintenek a fejkendőt viselő nőkre, mintha ők nem léteznének. Hozzátette, hogy ez az utóbbi időben kicsit változott a muszlim divatbloggereknek hála.

Az H&M kampánya egy felvétel, amiben sok ember, köztük Mariah felbukkan. A videó arról szól, hogy a megunt ruháinkat vigyük vissza a boltba, hogy újakat készítsenek belőle. Egyetlen póló újrahasznosításával ugyanis több, mint 2 ezer liter vizet spórolhatunk.

Mariah egyébként a szépségiparban dolgozik. A Westbourne-ben található szalonjának a specialitása a hennafestés és a halal körömlakk. A nő elmondta, hogy a forgatáson nagyon figyelmesek voltak vele, tiszteletben tartották a vallását, valamint egy nőt küldtek, ha meg kellett igazítani rajta a ruhát.

(Forrás: globoport.hu)