Biztosan előfordult már Önnel is, hogy hiába állt a szekrénye előtt nem találta meg a megfelelő alkalomhoz illő ruhadarabot, vagy a ruhadarabok sehogyan sem illettek egymáshoz. Ebben lehet segítségére az, ha megtanulja, hogy melyek azok az alap darabok, amik nem hiányozhatnak egy nő szekrényéből ahhoz, hogy elkerülje az ilyen helyzeteket. Ezek az alapdarabok azok, amiket jól lehet kombinálni egymással, sőt akár több alkalomra is használhatóak.


mosas_no1. Fekete kisestélyi
Ezzel nem sok újat mondtunk most, hiszen a fekete kisestélyi maga az örök klasszikus. Talán nem egy feltűnő darab, viszont ha vészhelyzet adódik, bármikor előkaphatja a szekrényből. Felveheti akár ebédhez, vacsorához, buliba, fogadásra, de akár üzleti tárgyaláshoz is. Mindez azért lehetséges, mert ha körülnéz a boltokban, rengetek anyag és szabás közül válogathat, ráadásul a fekete egy olyan szín, amihez sokféle kiegészítő illik. Például feldobhatja feltűnő nyaklánccal, karkötőkkel vagy élénkebb színű táskával is, de a sminkkel is lehet játszani.

2. Blézer
A közhiedelemmel ellentétben a blézer nem csak elegáns alkalmakkor viselhető, hanem kiválóan alkalmas arra, hogy egy kicsit feldobjuk a mindennapi öltözetünket. A fazon lényegében mindegy, viszont arra érdemes odafigyelni, hogy lehetőleg egyszínű legyen, sötétkék, fekete vagy fehér színben, amit jól lehet más ruhadarabokkal kombinálni.

3. Farmernadrág
Ez az a ruhadarab talán, ami mindannyiunk szekrényében megtalálható, hiszen ha körbenézünk, a farmer a mindennapi divat egyik alapruhadarabja. Nagyon jól kombinálható, akár színes, akár elegáns vagy akár sportos ruhadarabokkal szeretnénk is felvenni, hiszen sosem megy ki a divatból.

4. Kiegészítők
Ide tartozik a sál, óra és a napszemüveg is. Hogy ki melyiket hordja, az teljesen emberfüggő. De egy jól kiválasztott kiegészítő nagyon fel tudja dobni az öltözékünket.

5. Fekete bőrkabát
Az átmeneti időszakban, amikor még vagy már szükségünk van kabátra a legtökéletesebb ruhadarab. Szinte mindennel kombinálható, ráadásul rengeteg fazonból válogathatunk. Jól mutat a magassarkúhoz, de ugyanúgy a tornacipőhöz is.

6. Magassarkú

Ne feledjük a magassarkú választásánál a legfontosabb szempont a kényelem és a minőség. Lehet, hogy jobban a pénztárcánkba kell nyúlnunk, de hosszú távon jobban megéri, ha nem a szezonális divatban gondolkodunk, hanem valami klasszikus formát keresünk. Az idei divat nem könnyíti meg a dolgunkat, de a fenti intelmet ne felejtsük el.

7. Tornacipő

Szintén egy örökéletű divat, arra az esetre, ha nem akarunk annyira kiöltözni és nem szükséges, hogy lábunkat egy kényelmetlen magassarkúban sanyargassuk.

forrás:divatesstilus.hu