Az alkohol a harmadik vezető oka a sérüléseknek, és a betegségeknek, a kanadai Addiktológiai és Mentálhigéniai Központ (CAHM) szerint.

Az Addicion nevű folyóirat egy nagyszabású tanulmány eredményét jelentette meg, amely 2010-ben készült. ” Az alkoholfogyasztás több mint 200 különböző betegségekért, és sérülésekért felelős. Ezek nemcsak az alkoholizálás jól ismert következményeit foglalják magukba, mint a májzsugorodás, és a közúti balesetek, hanem számos rákfajtára, köztük a nőket érintő mellrákra is kiterjednek” – mondta Kevin Shield, a tanulmányvezető szerzője.

A tudományos munka készítői figyelembe vették a 2005-ös év alkoholfogyasztást, és a mennyiséget, országokra, és etnikumokra lebontva. Az eredmények a különféle országok, és bennük élő emberek alkoholfogyasztási kultúrája, és az elfogyasztott alkohol mennyisége jelentősen eltér egymástól – közölte a Science Daily ismeretterjesztő hírportál.

Az eredmények azt mutatják, hogy az alkoholfogyasztás a legkeményebben Kelet-Európában, és Fekete Afrika déli részein a legjellemzőbb. Bolygónk ezen területein fogyasztották az emberek az alkoholt a legegészségtelenebbül. Különféle italokat keverve itták rendszeresen a lerészegedésig, étkezés nélkül. Dél Ázsiában, Közel Keleten, és Észak-Afrikában fogyasztották a legkevesebb alkoholt. Észak Amerikában az Egyesült Államokban, és Kanadában is jellemző a nagyon sok alkoholfogyasztás. Ez a globális átlag 50%-át jelenti, amely sokkal keményebb az európai uniós nyugati tagállamaihoz képest. A magas vérnyomás, és a dohányzás után harmadik szerepet tölt be az alkoholfogyasztás miatt történő betegségek, és sérülések. Fontos megemlíteni, a más „nem alkoholos” befolyásoltság alatt lévő emberek sérülését is, melyek szintén az alkoholfogyasztók rovására írhatók.

A tanulmány lakossági felméréseket közvélemény kutatás alapján készítették, majd összevetették a gyártási, és eladási adatokat, amely nem hivatalos.

(ötvenentul.hu)