Mindenkinek lehetnek tárgyakhoz, élőlényekhez, helyzetekhez kötődő fóbiái. Kialakulásukban – az esetek többségében – genetikai és környezeti tényezők játszanak fontos szerepet, ezáltal nehéz megmondani, kinél fognak jelentkezni a szorongások, fóbiák, és kinél nem.

A kutatók szerint a fóbiák forrásául szolgáló reakciók bizonyos fokig az emberi evolúció termékei, annak lenyomatai, amikor őseink számára lényeges volt a vadászat, ehhez pedig körültekintőnek, óvatosnak kellett lenniük, főleg a vadakkal szemben.

A félelem forrását képező tárggyal, élőlénnyel, helyzettel találkozva a fóbiások agya olyan vészjelzést kap, ami az adott helyzetet nem várt eseményként jelzi, amely felfokozott izgalmi állapotot, félelmet vált ki. Ráadásul az érzékszerveink által az agyba jutott jelek alapján a fóbiát aktiválhatja sok más, a fóbia forrásához hasonló, de tévesen azonosítható tárgy, élőlény, helyzet: például a kígyóktól rettegőek egy kerti slag látványától is pánikba eshetnek. A fóbiával rendelkezők képtelenek elfelejteni az eset kapcsán érzett félelmeiket, és szinte folyamatos rettegésben maradnak.

A fóbiák típusai
Szociális fóbiák – a beteg bénító félelmet érez a társasági és szakmai találkozók, összejövetelek, akár sorban állás miatt, és egyáltalán minden olyan helyzetben, ahol társaságban kell lennie.
Pánikbetegség – amikor a beteg minden különösebb ok nélkül retteg, ájulásérzés, zsibbadás, szédülés kerülgeti és pánikrohama van.
Speciális fóbiák – amikor a beteg valami meghatározható dologtól fél, például a zárt terektől, kígyótól, póktól, magasságtól stb.

A szakemberek szerint a fóbiás betegekkel az a legnagyobb baj, hogy soha nem keresnek segítséget, holott a fóbiák nagy része jelentősen kezelhető: gyakoriak számukra a felesleges és esetleg költséges vizsgálatok, vérvételek, EKG, röntgen vizsgálatok stb. A fel nem ismert fóbiás betegek tüneteikre a legkülönbözőbb gyógyszereket kapják, amelyek rendszerint mellékhatásaikkal tovább rontják állapotukat.

A fóbiások kezelésének alapelve az, hogy meg kell szüntetni az elkerülő viselkedést. A szorongást kiváltó helyzetet a beteg maga keresse, s addig tegye ki magát annak, míg a szorongás nem csökken, illetve nem múlik el. Alkalmazza a „kutyaharapást szőrével” elvet. Amennyiben a beteg lassan, fokozatosan teszi ki magát a fóbia tárgyának, a szorongásos válasz a tartósan alkalmazott ingerre kialszik. A súlyos tünetekkel és/vagy szövődményekkel (pl. alkoholizmus, depresszió, kényszerek) jellemzett fóbiás betegeket pszichiáter szakorvoshoz kell irányítani és gyógyszeres kezelésben részesíteni.

(Fotó: life.hu)