Ezeket érdemes tudni az elkülönítésről!Hogyan kell kommunikálnia az államnak a karanténról? – Valós idejű, átlátható, érthető kommunikációra van szükség, vagyis nem elég csak a karantén tényét közölni, hanem fontos egyértelműen közölni annak pontos feltételeit.

Mindenkinek kötelező alávetnie magát a járványügyi intézkedéseknek? – Igen, mert a járványügyi intézkedések kötelezőek. Ez azt jelenti, hogy nem kell beleegyezésünk, hisz ezeket az egyén szabadságának korlátozásával is megvalósíthatják. Az erről hozott döntést azonnal végrehajthatják. Ha valaki ellenáll az intézkedésnek, akkor akár erőszakkal is érvényt szerezhetnek a rendelkezésnek.

Mennyi ideig tarthat a karantén? – A beteg gyógyulásáig tart annak elkülönítése. A járványügyi megfigyelés az új koronavírus megbetegedés esetén a kontaktszemélyeknél (azok a személyek, akik szoros kapcsolatba kerültek a beteggel) az utolsó kontaktust követő 14 napig tart. Egy terület, épület karantén alá vonása addig tart, amíg a járványügyi helyzet ezt indokolttá teszi.

Megtagadhatom, hogy karanténba tegyenek? – Nem, hiszen mindenkinek kötelező alávetnie magát a járványügyi intézkedéseknek. Ha valaki ellenáll, akkor akár erőszakkal is végrehajthatják az intézkedést.

Ha valaki karanténba kerül, az betegszabadságnak minősül? – Nem. Ha valakit „közegészségügyi okból hatóságilag elkülönítenek”, tehát karantén alá helyeznek, akkor keresőképtelennek minősül. Amennyiben valaki így lesz keresőképtelen, akkor neki nem betegszabadság jár, hanem már az első naptól táppénzt kap.

Köteles elfogadnia a munkáltatónak, ha karantén miatt nem megyek dolgozni? – Igen. Akit „közegészségügyi okból hatóságilag elkülönítenek”, tehát karanténba kerül, keresőképtelenné válik. Amíg a keresőképtelen állapot tart, addig a munkavállaló felmentést kap a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesen alól.

Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a munkavállaló nem dolgozhat. A munkáltató dönthet úgy, hogy bevezeti például a távmunkát, vagy előírhatja, megbeszélheti a munkavállalóval, hogy otthonról dolgozzon.

Ahhoz, hogy egy gyerek karanténba kerüljön, kell a szülő hozzájárulása? – Tekintve, hogy a karantén nem önkéntes, nem beleegyezésen alapuló intézkedés, ezért a kiskorú is karanténba kerülhet a szülő beleegyezése nélkül.

Kell-e tájékoztatni a gyerek állapotáról a szülőket? Hogyan érdeklődhetünk? – Igen, ráadásul részletes, kielégítő tájékoztatást kell adni. A szigorúan vett egészségi állapoton túl arról is tájékoztatni kell a szülőt, hogy várhatóan meddig fog tartani a karantén, és abban az időszakban hogyan tud kapcsolatba lép a gyermekével. A szülőt arról is tájékoztatni kell, hogy van-e lehetőség arra, hogy személyes tárgyakat, játékokat, könyveket, ruhákat, tisztálkodási eszközöket, esetleg élelmiszert juttasson be a gyermekének.

Ha nincs, aki gondoskodjon a gyerekemről/családtagomról, mi fog velük történni? – Abban az esetben, ha a szülő(k) kerül(nek) karanténba, akkor elsősorban ők döntik el, hogy a gyermeküket rokonoknál, barátoknál vagy ismerősöknél helyezik-e el.

Ennek a hivatalos formája a családba fogadást, amit a gyámhatóságnál kell kérvényezni, ami engedélyezheti, hogy a szülő egészségi állapota miatt a gyermeket más, egy általa megnevezett család átmenetileg befogadja, gondozza, nevelje.

Amennyiben a családbafogadás nem valósulhat meg, mert például nincs olyan rokon, barát vagy ismerős, aki befogadhatná a gyermeket, akkor a gyámhatóság ideiglenes hatállyal elhelyezi a gyermeket.

Ha a karanténba helyezett egyén felnőtt idős, beteg rokonról gondoskodik, aki az elzárás miatt ellátás nélkül marad, akkor az önkormányzat szolgáltatásai vehetők igénybe. A közétkeztetésnek, a házi segítségnyújtásnak és a nappali ellátásnak minden településen elérhetőnek kell lennie. Ezek a szolgáltatásokat az önkormányzattól kérhetőek.

Amennyiben valakit nem lehet az otthonában ellátni, akkor az ápolást, gondozást nyújtó szociális intézményben (például idősek otthona) vagy fekvőbeteg-ellátásba kell helyezni.

A karanténnal kapcsolatos további információkért látogass el a tasz.hu weboldalra!

(Forrás: tasz.hu)