Tíz mentális zavar, amiről csak nagyon ritkán hallani.EkbomEgyelőre a tudósoknak sem sikerült teljesen kiismerniük az emberi agyat, azt a különleges rendszert, ami hatalmas csodákra képes, de ugyanakkor elég benne egy aprócska hiba ahhoz, hogy valamilyen mentális zavar alakuljon ki az embernél.

A szindrómák, zavarok sokfélék lehetnek, s míg némelyikről szinte naponta hallunk, addig bőven akadnak olyanok is, amelyekről csak nagyon ritkán esik szó. Most ilyen mentális zavarokkal ismerkedhetsz meg.

Ekbom szindróma: Az ebben a nagyon nehezen gyógyítható mentális betegségben szenvedők azt hiszik, hogy a bőrüket rovarok fertőzték meg, emiatt állandó viszketést éreznek, és véresre vakarják magukat. Gyakran orvoshoz is elmennek azzal, hogy a bőrük alatt érzik a rovarokat, az otthonukba pedig rovarirtókat hívnak.

Factitious zavarok: Az emberek nagy része utál beteg lenni, ám nem azok, akik ebben a ritka mentális zavarban szenvednek, mert ők megszállottan betegek akarnak lenni, és azzá is teszik magukat.

Hazudnak a tünetekről, létrehozzák a betegséget, azt pedig teljesen elfedtetik magukkal, hogy valójában jól vannak. Arra is képesek, hogy több kórházat is felkeresnek, hogy fenntartsák a látszatot, sőt, fájdalmas vizsgálatoknak is hajlandóak alávetni magukat. Ez a mentális betegség a Münchhausen-szindróma modern neve.

Celebrifília: Mindenki rajongott már hírességekért, ám azok, akik a celebrifília nevű mentális betegségben szenvednek, azok erős szexuális vágyat éreznek a sztárok iránt.

Aboulomania: Bárkivel előfordulhat olyan helyzet, amiben nehezen tud dönteni, ám az aboulomaniás emberek a legalapvetőbb dolgokban sem tudnak dűlőre jutni. Például képtelen eldönteni, hogy mit vegyenek fel a vacsorához, vagy elmenjenek-e bevásárolni.

Cotard jelenség: Sok emberről elmondható, hogy érdeklődnek a halottak, zombik iránt, ám vannak, akik teljesen biztosak abban, hogy meghaltak. A nagyon ritka mentális zavart 1880-ban írta le Jules Cotard, aki olyan emberekről számolt be, akik zombiknak hitték magukat.

Ők úgy gondolták, hogy a testük valóban bomlásnak indult, gyakran fel sem keltek, nem ettek, végül tényleg elhaláloztak.

Fregoli delúzió: Akik ebben a mentális betegségben szenvednek, azok azt hiszik, hogy egy imposztor van a környezetükben, aki csak eljátssza a szerettüket.

Boantrófia: Akik a boantrófia nevű zavarban szenvednek, azok biztosak benne, hogy tehenek, ezért úgy is viselkednek. Utánozzák a tehenek mozdulatait, legelik a füvet és négykézláb járnak. Valójában senki nem ismer olyan embert, aki ebben a mentális betegségben szenvedne, de a Bibliában van rá példa.

Koro betegség: Azok az emberek, akik ebben a mentális betegségben szenvednek, azt hiszik, hogy a nemi szerveik egy nap a gyomrukba vándorolnak és meghalnak. A Koro betegség nagyon ritka, és jellemzően a keleti kultúrákhoz kapcsolódik.

Klüver-Bucy szindróma: Akik ebben a mentális betegségben szenvednek, azok olthatatlan vágyat éreznek arra, hogy az autójukkal közösüljenek. Habár ez az egyik legritkább betegség, mégis nyugtalanító, főleg azért, mert a szindrómában szenvedők nem tudják irányításuk alatt tartani a zavarba ejtő szexuális viselkedésüket.

Apotemnofília: Akik az apotemnofíliában szenvednek, azok arra éreznek kényszert, hogy levágják az egyik testrészüket. Ezt a mentális betegséget testintegritás zavarnak is nevezik. Súlyos esetben a beteg tényleg megpróbál megszabadulni az egyik végtagjától.

(Forrás: bizzarium.com)