A vastag- és a végbélrák kockázata a legmagasabb a WHO legújabb jelentése szerint.húsVeszélyt jelenthet az egészségre a kolbász, a sonka és a bacon fogyasztása, ugyanis az Egészségügyi Világszervezet friss felmérése alapján, ha naponta 50 grammnyi ilyen jellegű húst eszünk, akkor 18 százalékkal növeljük a vastag- és végbélrák kockázatát.

A feldolgozott húsok közé tartózik a füstölt, illetve más módon tartósított termék. A WHO szerint ezek az eljárások növelik a betegségek kockázatét, ám itt is a mértékletesség a kulcs, mert minél több feldolgozott húst eszünk, annál nagyobb a rák kialakulásának valószínűsége.

A vörös húsok fogyasztásával sem érezhetjük magunkat biztonságba. A WHO becslése szerint legalább ugyanakkora a rák esélye a vörös húsok esetében, mint a plutónium, alkohol esetében. A vörös húsok közé a sertést, marhát, borjút, bárányt, birkát, lovat és a kecskét sorolták.

A becslések szerint évente 34 ezer ember hal meg a vörös húsból készült termékek fogyasztása miatt, de ez nem jelenti azt, hogy mostantól nem ehetünk meg egy szalonnás szendvicset, mert ez nem olyan káros, mintha dohányoznánk, vagy italoznánk. A cigarettázással kapcsolatos rákos betegségek miatt 1 millióan, míg az alkohol okozta daganatokba 600 ezren halnak bele évente.

A jelentés arról is szót ejt, hogy a vörös húsok valószínűleg a feldolgozásuk előtt is rákkeltők, de ez egyelőre csak feltételezés. A WHO azt is megemlítette, hogy kicsi a valószínűsége, hogy mindenki rákos lesz, aki ilyen húsokat eszik, de az igaz, hogy a minél gyakoribb fogyasztás növeli a kockázatot.

A szervezet arra is kitért, hogy pozitív hatása is van a vörös húsnak, hiszen a B12 vitamin mellett olyan nyomelemeket tartalmaz, mint a vas és a cink. A WHO tehát nem jelentette ki, hogy többé ne együnk húst, hanem csak figyelmeztet, hogy legyünk mértékletesek!

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)