Rengeteg baktérium telepedhet meg a belépőn, ha nem vesszük le.festivalA fotók mellett szeretjük megőrizni a fesztiválos karszalagokat, amit sokan napokig, de akár hónapokig is a kezükön hagynak. Ha mi is így teszünk, akkor jobb lesz, ha azonnal leszokunk erről a szokásunkról, mert az egészségünket veszélyeztetjük!

Egy kutatásból ugyanis kiderült, hogy a fesztiválos karszalagon annyi baktérium gyűlik össze, ami egy idő után vérmérgezést okozhat. A Surrey Egyetem mikrobiológiai kutatócsoportja két karszalag baktériumait tenyésztette ki. Az ebből születő eredmény pedig még őket is sokkolta.

Dr. Alison Cottell, a kutatás vezetője elmondta, hogy a karszalagokon olyan baktériumokat találtak, amik máskor is megtalálhatók az emberi bőrön. A kutatásból azonban kiderült, hogy a karszalagon a normális, ruhán is megtalálható mennyiségű baktérium hússzorosa tanyázik.

Ez a mennyiség már komoly veszélyt jelent az egészségre, hiszen a csukló közelében kialakult sérülések lassabban gyógyulnak a baktériumok miatt, ráadásul a vérmérgezés lehetősége sem kizárt.

A kutatás eredményéből az is kiderült, hogy a karszalag nem csak a viselőjére lehet ártalmas, hanem az illető környezetében élő személyekre is, főleg akkor, ha valakinek gyenge az immunrendszere.

A karszalag viselése azért veszélyes, mert hiába fürdik az ember, a csuklóját nem tudja rendesen megmosni a beléptető miatt, ezért a baktériumok száma felhalmozódik. A saját és mások egészsége érdekében, tehát vegyük le a karszalagot, ha vége a mulatságnak!

(Forrás: neon.hu)