Szigorúan tudományos alapon biztatnak a szakemberek a gyakoribb testiségre.sexA Harvard szakemberei szerint jelentősen lecsökkenthetik a prosztatarák kockázatát azok a férfiak, akik rendszeresen ejakulálnak egész életük során, ám ennek pontos okára nem tértek ki a tudósok.

A korábbi feltételezések arról szóltak, hogy az orgazmus során kiürülnek a férfiak testéből azok a régi, elhasználódott sejtek, amelyek rákot okozhatnak, tehát tulajdonképpen az orgazmus során megújul a férfiak szervezete.

Az új kutatásban 32 ezer, negyvenes éveiben járó egészséges férfi vett részt. Az alanyok életét 18 éven keresztül követték figyelemmel a kutatók, akik a szexuális életükről faggatták a résztvevőket.

Az eredményből kiderült, hogy azok a férfiak, akik havonta minimum huszonegyszer ejakulálnak, 22 százalékkal csökkentették a prosztatarák megjelenésének valószínűségét, szemben azokkal, akik havonta csak négy-hét orgazmust élnek át. Az alanyok közül később 3839-nél diagnosztizáltak rákot.

Más szakemberek elmondták, hogy nem árt az óvatosság, mert hiába biztatóak az eredmények, az még nem derült ki belőle, hogy pontosan mi okozza a betegség megjelenését. Mivel a korral egyre nagyobb az esély a prosztatarákra, ezért fontos a rendszeres szűrővizsgálat.

(Forrás: marmalade.hu)