A ki nem fejlődött parazitának megvoltak a csontjai, a fogai és a haja is.paraNem érezte jól magát Yamini Karanam, aki képtelen volt odafigyelni a beszélgetésekre, nem értette, amit olvasott, és a kommunikáció is nehezére esett, ha többen voltak egy szobában. A 26 éves amerikai nő sejtette, hogy valami egészségügyi baja van, ezért orvoshoz ment.

Dr. Hrayr Shahinian alaposan megvizsgálta a betegét, és számos tesztet elvégzett, ám az eredmény még őt is meglepte, ugyanis kiderült, hogy a nő problémáit az okozza, hogy az agyában van a parazita ikertestvére.

Shahinian elmondta, hogy a beteg ikertestvére nem fejlődött ki, de ennek ellenére már megvolt a haja, a fogai és a csontjai. Az orvos hozzátette, hogy az ilyen jelenség nagyon ritka, de ő már találkozott hasonlóval.

Miután a beteg megtudta, hogy a parazita ikertestvére miatt képtelen koncentrálni, akkor nagyon meglepődött. A diagnózis után megoperálták a nőt, akinek az agyából eltávolították a parazitát. Mivel a beavatkozás sikeres volt, ezért Karanam most már nyugodtan pihenhet és gyógyulhat.

Nem Karanam volt az első, aki esetében kiderült, hogy évekig hordozta magában a ki nem fejlődött ikertestvérét. Néhány évvel ezelőtt egy 30 éves, brit szerelő esetében történt hasonló, amikor kilyukadt a gyomra, aminek következményeként kiszakadt az embrió a helyéről. A szerelő nem vált meg a parazitától, hanem még ma is az otthonában őrzi.

(Forrás: neon.hu)