Egyelőre nem tudják a szakemberek, hogy milyen vírus végzett 18 emberre a dél-nigériai Ondo állam területén.virusAz ebola mellett egy új járvány ütötte fel a fejét Afrikában, ahol a dél-nigériai Ondo államban már 18 belehaltak a titokzatos fertőzésbe. A betegek mind ugyanarra panaszkodtak, azaz először homályosan láttak, majd kínzó fejfájás tört rájuk, végül elájultak. A betegség nagyon gyors lefolyású, hiszen 24 órán belül meghaltak az áldozatok.

Az első beteget Ode-Irele településen regisztrálták az egészségügyi hatóságok április 13 és 15-e között. A WHO szóvivője a Twitteren számolt be arról, hogy egyelőre nem tudják, hogy mi végzett a betegekkel, de minden áldozattól vérmintát vettek. Ezeket megvizsgálták, de a szakemberek nem találtak azokban bakteriális fertőzésre utaló nyomokat és többféle betegség tesztelése során is negatív eredményeket kaptak.

A WHO és az egészségügyi hatóságok úgy gondolják, hogy a tizennyolc ember halálát mérgezés okozhatta, ugyanis nem sokkal korábban rovar és gyomirtás volt a térségben, ez pedig azt jelenti, hogy hatalmas mennyiségű permetezőszer juthatott az emberek szervezetébe.

Ez azonban csak elmélet, aminek a bizonyításához még további vizsgálatokat kell elvégezniük az egészségügyi szakembereknek, akik addig nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy új, az ebolához hasonlóan pusztító járvány van kialakulóban.

(Forrás: globoport.hu)