A kutatók szerint veszélyezteti az egészséget az arcszőrzet még akkor is, ha az rendezett.Brian WilsonEgyre több férfi dönt úgy, hogy leszámol a simára borotvált arccal, és kipróbálja, hogy milyen szakállban. Ennek a nők nagy része örül, ám lehet, hogy hamarosan átkozni fogják a kutatókat, akik kimutatták, hogy a dús arcszőrzet, ártalmas lehet az egészségre.

A szakértők elmondták, hogy a szakáll ugyanolyan, mint a szivacs, tehát magába szívja a baktériumokat. Ezt a kicsit sem szexi megállapítást azzal magyarázták a kutatók, hogy a szőrszálak sokkal durvábbak, egyenetlenebbek, és több bennük a kisebb-nagyobb repedés, amiben a baktériumok és egyéb kórokozók remekül befészkelhetik magukat.

A kutatók azt is leszögezték, hogy azoknak a férfiaknak sincs védve az egészsége, akik rendesen ápolják az arcszőrzetüket, mert napközben az ő szakállukon is megtelepszenek a baktériumok.

Ha például egy férfi buszon utazik, majd végigsimít a szakállán, akkor a tömegközlekedési eszközön összeszedett kórokozók máris a szőrszálakra kerültek. A szakértők még azt az érvet is felhozták a szakáll ellen, hogy egy beteg férfi tulajdonképpen saját magát fertőzi vissza folyamatosan, mert a köhögésnél és a tüsszentésénél elszabaduló kórokozók megtapadnak a szakállon.

(Forrás: neon.hu)