Lépfene, bubópestis nyomati fedezték fel a kutatók a világ egyik legforgalmasabb metróvonalon.virusHa eddig kérdés volt a számunkra, hogy tömegközlekedés után kell-e kezet mosnunk, akkor a következő sokkoló kutatási eredmény biztos, hogy eloszlatja a kételyeket, ugyanis a Weill Cornell Medical College kutatói és öt New York-i egészségügyi központ munkatárs olyan betegségek nyomait találták meg a New York-i metróban, amelyek több világ járványért is felelősek voltak.

A szakemberek arra vállalkoztak, hogy feltérképezik egy egész város mikrobiomját, vagyis összegyűjtik azokat a baktériumokat, vírusokat és gombafajtákat, amelyek olyan helyen élnek, ahol bármelyik ember elérheti őket. Ennek a vizsgálatnak a keretén belül vizsgálták meg a metrót, ahol naponta több tízezer ember fordul meg.

A 17 hónapon keresztül tartó vizsgálat során, a kutatók mintát vettek a padokról, korlátokról, szemetesekről, árusítóbódékról, a metró üléseiről, ajtóiról és kapaszkodóiról. Az összesen 4200 begyűjtött mintából eddig 1457-et elemeztek ki.

Ebből kiderült, hogy a 46,9 százalék baktérium, és 0,032 százalék vírus. Érdekesség, hogy a begyűjtött DNS majdnem fele semmilyen korábbi organizmushoz sem köthető, tehát egyelőre ismeretlen.

Dr. Christopher E. Mason, a kutatás vezetője elmondta, hogy kicsi az esélye annak, hogy ezek a baktériumok veszélyt jelentsenek az emberekre, sőt az sem kizárt, hogy némelyik baktérium ugyanolyan jótékony hatású, mint a beleinkben, bőrünkön élő baktériumok.

A kutatás vezetője hozzátette, hogy a minták 32 százalékáról gondolják úgy, hogy az valamilyen formában betegséget okozhat azoknál, akiknek legyengült az immunrendszere, és a baktériumok 12 százalékáról állapították meg egyértelműen, hogy veszélyesek lehetnek.

A kutatás legijesztőbb eredménye az, hogy a szakemberek olyan mikroorganizmusok maradványait is megtalálták, amelyek lépfenét és bubópestist okozhatnak. A szakemberek szerint azonban pánikra semmi ok, mert ezek nem képesek megfertőzni az embereket.

(Forrás: hazipatika.com)