Ha nem akarunk gyógyszerrel fellépni a torokfájással szemben, akkor készítsünk egy finom és egészséges gyógynyalókát!
Törvényszerű, hogy a hideg idő beköszöntével, egyre többen fázunk meg, és szenvedünk a torokfájástól, köhögéstől. Mivel egy egyszerű náthára nem szeretünk gyógyszereket bevenni, és a gyermekünknek sem szívesen adnánk ilyen készítményt, ezért szétnézünk a természetes gyógymódok között.

Ezek közé tartózik a mézes nyalóka is, ami nemcsak finom, hanem egészséges is, és még könnyen el is készíthetjük a konyhánkban. Az édességhez nem lesz szükségünk sok hozzávalóra, mert elég lesz annyi méz amennyit fel szeretnénk áldozni erre a célra. Emellett a nyalókát kedvünk szerint fűszerezhetjük például fahéjjal, kakukkfűvel, citromfűvel, vagy bármi mással, amihez kedvünk van.

Elkészítés:
Vegyünk elő egy lábast, amibe tegyük bele a mézet, majd szórjuk rá a porított fűszereket. Ezután, körülbelül negyed órán keresztül, főzzük addig a mézet, amíg karamellizálódik. Habár a hevítés miatt el fog illanni a mézben rejlő vitaminok nagy része, mégis nagyon hatásos marad a torokfájás, köhögés ellen, mert a méz vékony réteget képez a torok nyálkahártyájára, amivel megakadályozza a bacilusok megtapadását.

Amikor a méz már gyöngyözni kezd, akkor fektessük egy sütőpapírra a nyalókának szánt pálcikákat. Ezt követően töltsünk rá egy-egy kisebb adagot a mézből. Várjuk meg, amíg meghűl, majd csomagoljuk egyenként celofánba a nyalókákat.

Amennyiben szeretnénk, hogy egy kicsit különlegesebb legyen nyalókánk, akkor nyugodtan szórhatunk rá egy kevéske pörkölt, apróra vágott diót is még azelőtt, hogy a méz megdermedne.

(Forrás: twice.hu)