Az utolsó pillanatban jutott el a kórházba Andrea Wallacet, akit a mezőn csípett meg a nyolclábú.
Amputálni kellet Andrea Wallace bal mutatóujját, amit a nő tragédiaként élt meg, hiszen fodrászként dolgozik, ám örülhet, hogy csak ennyi veszteség érte, ugyanis belehalt volna a „hamis özvegy” csípésébe, ha egy-két órával később jut el a kórházba.

Az életveszélyes kaland azzal kezdődött, hogy a 44 éves asszony a két fiával játszott a mezőn, amikor érezte, hogy valami megcsípte az ujját. Mivel a csípés helye erősen viszketett, ezért Wallace azt feltételezte, hogy csak egy szúnyog támadta meg.

Az angliai Durhamben élő nő pár órával később már azt vette észre, hogy a csípés helye a duplájára duzzadt, majd másnapra elviselhetetlenné vált a fájdalom. Wallace akkor rémült halálra, amikor meglátta, hogy fekete genny folyik a felrepedt ujjából, és az erei is elfeketedtek.

Ez egyértelműen a mérgezés jele volt, úgyhogy rögtön kórházba rohant, ahol az orvosok elmondták, hogy valószínűleg egy „hamis özvegy” csípte meg, majd hozzátették, hogy talán egy-két órája volt hátra addig, míg a mérgezés elérte volna a szívét, ami azonnali halált jelent.

Wallace ezután 6 hetet töltött a kórházban, mert ennyi idő alatt távozott a szervezetéből a méreg. A bajt azonban tovább tetézte, hogy a csípéssel, az önmagában is halálos, húsevő baktérium is bekerült Wallace szervezetébe.

Az orvosoknak 14 beavatkozást kellett végezniük a nőn, hogy megmentsék a bal mutatóujját, de végül be kellett látniuk, hogy nem tudják megmenteni a beteg dolgozó ujját, mert azt muszáj amputálni.

Wallace úgy érzi, hogy nem valószínű, hogy valaha képes lesz újra fodrászként dolgozni. Az orvosok próbálták azzal vigasztalni, hogy el kell kezdenie jobban használni a középső ujját, és akkor tovább dolgozhat.

A nő azonban azt gondolja, hogy meg kell szoknia, hogy csak három ujja és egy hüvelykujja van, ám ennek ellenére szerencsésnek érezheti magát, mert akár az egész kezét elveszíthette volna, arról nem is beszélve, hogy az élete egy hajszálón függött.

(Forrás: webbulvar.hu)