Felakasztotta magát a 18 éves Carissa Glenn, aki korábban alvajáró volt.
Különböző típusú alvászavarban szenvedhetünk. Beszélhetünk álmunkba, felkelhetünk, ehetünk, vagy úgy érezhetjük, hogy semmit sem pihentünk, pedig végig aludtuk az egész estét. Ezekben a szituációkban, a jobbik esetben, nem történik semmi baj, ám előfordul, hogy az alvászavar drasztikus méreteket ölt.

Ha felkelünk enni, akkor előfordulhat, hogy megvágjuk magunkat, de olyan esetről is hallottunk már, hogy valakit a barátnője vert majdnem agyon, mert a férfi beszélt álmában, és minden rossznak elmondta a lányt.

A 18 éves Carissa Glenn esetében ennél sokkal borzalmasabb véget ért az alvászavar. A lány korábban alva járt, és nagyon erősen megélte az álmait, de mindez idővel elmúlt. Amikor viszont új lakásba költözött, akkor Glenn egyre furcsábban érezte magát.

A lány úgy érezte, hogy valaki mindig a közelében van, pedig valójában teljesen egyedül élt a lakásban, és még éjszakánként is egyedül hajtotta álomra a fejét. A fiatal lány sokszor mesélt barátainak és családjának erről a jelenségről, és arról a gyanújáról, hogy az előző lakó kísértheti.

A környéken ugyanis azt pletykálták, hogy a volt tulajdonos felakasztotta magát. Glenn hamarosan már nem csak más jelenlétét érezte, hanem nagyon élénk rémálmai voltak, amik akasztásról szóltak.

Ekkor már nagyon aggódtak a barátok, és Glenn családja. Az egyik nap aztán kiderült, hogy nem is akasztotta fel magát a korábbi lakó a lakásban, tehát nem kísérti semmi a lányt, ám Glenn továbbra is úgy érezte, hogy nincs egyedül.

A végzetes estére 2008. április 14-én került sor. Glenn teljen kiegyensúlyozottnak tűnt mások szemében, amikor megivott néhány italt, ezért senki sem gondolt arra, hogy a lány otthon felakasztja magát.

A szakemberek azt állapították meg, hogy Glenn alvás közben ölte meg magát. A fiatal lány tragédiából az a tanulság, hogy nem szabad elódázni, ha valami problémánk van az alvással, hanem fel kell keresnünk egy szakembert!

(Forrás: bizzariummagazin)