A Bécsi Orvostudományi Egyetem immunológia-tanszéke kiderítette, hogy egy milliméternyi szenteltvízben 62 millió baktérium található.
A vallásos néphit úgy tartja, hogy a szenteltvíz megoldást nyújt a testi és lelki betegségeinkre, valamint feloldoz a bűneink alól, tehát általa mindenképpen megtisztulunk. A tudósok, ha hívők voltak, ha nem, úgy döntöttek, hogy utánanéznek, hogy valójában mennyire tiszta a szenteltvíz.

A Bécsi Orvostudományi Egyetem immunológia-tanszékén végzett kutatás megdöbbentő eredményt hozott, hiszen kiderült, hogy egy milliméternyi szenteltvíz 62 millió baktériumot tartalmaz.

A tudósok, akik több szentvizet is megvizsgáltak, elmondták, hogy veszélyes lenne meginni ezeket, mert E-coli baktériumot, enterococcit és Campylobactert is tartalmaz. Ezenfelül a kutatók olyan nitrátokat is kimutattak a szenteltvizekben, amilyeneket a mezőgazdaságban használt műtrágyák tartalmaznak.

Amennyiben tehát lenyelnénk a szenteltvizet, akkor ne lepődjünk meg, ha hamarosan émelyegnénk, hánynánk, hasmenésünk, és lázunk lenne. A 6 hónaposnál fiatalabb csecsemők különösen nagy veszélyben vannak, mivel a papok a keresztelésnél is szenteltvizet használnak. Ha pedig abból iszik a csecsemő, akkor meg is halhat.

A kutatásban résztvevő dr. Alexander Kirschner elmondta, hogy az emberek most különösen nagy veszélyben vannak, mert az immunrendszerük gyenge. A szenteltvíz lenyelése a kórházi alkalmazottak és betegek számára jelenti a legnagyobb kockázatot.

A szenteltvizek minőségén úgy lehetne javítani, ha gyakran cserélnék azokat. Korábban az egyik pap felvetette a szenteltvíz automaták ötletét, de az végül nem valósult meg. A szenteltvíz, tehát hiába tisztít meg elméletben, gyakorlatban súlyos betegek lehetünk tőle, ezért sose igyuk meg!

(Forrás: twice.hu)