A diabétesz 24 millió embert érint csak az USA-ban. 90%-a cukorbetegeknek 2-es típusú cukorbetegség.
A cukorbetegség során, az emelkedő vércukorszint úgy működik, mint a méreg.
A cukorbetegséget gyakran nevezik csendes gyilkosnak, mert a tünetek nem annyira markánsak és könnyen észrevehetőek. Dr Maria Collazo Clavell minnesotai rendelőjébe is szinte minden nap érkeznek olyan betegek, akik nem is sejtik, hogy cukorbetegek. Természetesen a legjobb módja annak, hogy idejében tudomást szerezzünk a cukorbetegségünkről, ha évente részt veszünk vércukorszint mérésen, de ha a következő tüneteket észleli magán, azonnal forduljon orvoshoz!

index-of-wp-contentuploads201201-900x6881. A megnövekedett vizelés, túlzott szomjúság
Ha gyakori vizelési ingere van, főleg ha éjjel is fel kell kelnie, hogy kimenjen a mosdóba is, a cukorbetegség tünete lehet. A vesék ugyanis nagyobb sebességre kapcsolnak, hogy megszabaduljanak az összes extra glükóztól a vérben, ezért érzi a késztetést, hogy ki kell mennie a mosdóba, néha többször is az éjszaka folyamán.
A túlzott szomjúság azt jelenti, hogy a szervezet igyekszik pótolni az elvesztett folyadékot. Ez a két tünet, és az egyéb tünetek, amikről még szót ejtünk, kéz a kézben jár „a szervezet ilyen módon próbálja kezelni a magas vércukorszintet” magyarázza Dr. Collazo-Clavell.

2. Fogyás
A túl magas vércukorszint is okozhat gyors fogyást, 10 20 kilót két-három hónap alatt, de ez nem egészséges fogyás. Mivel az inzulin hormon nem juttatja a glükózt a sejtekbe, ahol energiaként hasznosulhat, a szervezet azt hiszi, hogy éhes, és elkezdi felhasználni a fehérjét az izmokból, mint az üzemanyag alternatív forrását.
Mivel a vesék is éjjel-nappal dolgoztak, hogy megszüntessék a túlzott cukor mennyiséget ez még inkább kalória veszteséghez vezet (és károsíthatja a veséket). „Ezek azok a folyamatok, amelyek megkövetelik a sok energiát, és kalória deficitet hoznak létre.”

3. Éhség
Túlzott éhség, egy másik jele a cukorbetegségnek, ami a vércukorszint éles csúcsai és mélypontjai miatt alakul ki. Ha a vércukorszint zuhan, a szervezet azt hiszi, hogy nem evett és be kell szereznie a glükózt, ami a sejtek működéséhez szükséges.

4. Bőrproblémák
A viszkető bőr, a száraz bőr és a rossz vérkeringés eredménye, gyakran egy figyelmeztető jel a cukorbetegségre, csakúgy, mint egyéb bőrbetegségek, mint például az acanthosis nigricans.
„Ez a betegség sötétebb a bőr a nyak körül vagy a hónalj területén” mondja Dr. Collazo-Clavell. „Azoknál, akiknél ez megjelenik, azoknál már fennáll az inzulinrezisztencia. Amikor ezt látom, azonnal ellenőrzöm a vércukorszintjét.”

5. Lassú sebgyógyulás
Fertőzések, vágások és horzsolások, amelyek nem gyógyulnak megfelelő gyorsasággal egy másik klasszikus jele a cukorbetegségnek. Ez általában azért történik, mert a vér túlzott mennyiségű glükózt utaztat a vénákban és artériákban. Ez megnehezíti a vér azon részeinek, amelyek elősegíthetik a gyógyulást, hogy elérjék a különböző testtájakat.

6. Gombás fertőzések
„A cukorbetegség immunhiányos állapotnak tekinthető,” magyarázza Dr. Collazo-Clavell. Ez azt jelenti, hogy fokozott érzékenységet mutatnak a betegek a különböző fertőzésekre, bár a leggyakoribb a candida, valamint egyéb gombás fertőzések. A gombák és baktériumok egyaránt jól megélnek a cukorban gazdag környezetben. A nőknek különösen figyelni kell a hüvelyi candida fertőzésre.

7. Homályos látás
” Homályos látás egy fénytörési probléma . A glükóz a vérben magas , megváltoztatja a a lencsének és a szemnek az alakját ” A jó hír az, hogy ez a tünet visszafordítható, ha a vércukor szintje visszatért a normális vagy közel normális szintre. De ha hagyja, hogy a vércukorszintje hosszú ideig magas legyen a glükóz maradandó károsodást, esetleg vakságot okoz. És ez már nem visszafordítható .

8. Bizsergés vagy zsibbadás
A kéz és a láb bizsergése és zsibbadása, valamint égő fájdalom vagy duzzanat , arra utaló jelek, hogy az idegek sérültek a cukorbetegség miatt. „Ha a tünetek frissek, akkor nagyobb a valószínűsége , hogy reverzibilis”
Mégis, mint a látásnál, ha a vércukorszint túl sokáig magas,a neuropátia ( idegkárosodás ) tartós lesz „Ezért kell irányítani vércukorszintet a leggyorsabban és a lehető legjobban ”

9. A vérvizsgálat
Számos vizsgálatot használnak, hogy ellenőrizzék a cukorbetegséget, de egy teszt eredménye soha nem elég a cukorbetegség diagnosztizálására(a vizsgálatot meg kell ismételni .) Az egyik ilyen teszt az éhgyomri vércukor teszt, amikor a vércukorszintet éjszaka után ( nyolc óra) ellenőrzik, úgy hogy nem eszik .
A 6,1-es szint feletti szint azt jelenti, hogy cukorbeteg.