Válassz egy órát az alábbiak közül a neked szóló elemzésért!

Az emberek hozzáállása sokféle az időhöz, ezért most azt tudhatod meg az alábbi személyiségtesztből, hogy neked milyen a kapcsolatod vele. Ahhoz, hogy megkapd a neked szóló elemzést, csak annyit kell tenned, hogy választasz egy órát az alábbiak közül.1. Antik óra: Ha az összes óra közül az első nyerte el a tetszésedet, akkor ez azt árulja el rólad, hogy nagyon szeretsz uralkodni a változások és a múló pillanatok felett, valamint igyekszel szabályozni az idő múlását. Rád az is jellemző, hogy képes vagy magadévá tenni a végtelen ismétlődés erejét.

Az antik óra alapján a teljességre törekszel önmagaddal és a környezeteddel szemben. Az esetek többségében önkényesen változtatod meg az időbeosztásodat, még abban az esetben is, ha ez valaki mást is érint. Sokszor úgy érzed, hogy kevés a napi 24 óra arra, hogy megvalósítsd a terveidet.

2. Romantikus porcelánóra: Ha a második óra tetszett meg a legjobban, akkor azt árulja el rólad a döntésed, hogy számodra az örökkévalóság egy közeli, kedves barát. Az időbeosztásodon jól látszik, hogy általában kézben tartod a dolgaidat, nagyon jól koncentrálsz a döntő pillanatokra, és ügyesen alkalmazkodsz a határidőkhöz.

Az általad választott óra alapján az is jellemző rád, hogy képes vagy teljes mértékben megélni a jelent, ha az életed fordulóponthoz érkezett, és meg tudod hozni a számodra legjobb döntést. Rólad az is elmondható, hogy a mindennapokban úgy érezheted, hogy végtelen mennyiségű időn áll a rendelkezésedre, néha pedig a múlton merengsz.

3. Kedves kerámiaóra: Ha a harmadik óra ragadta meg a tekintetedet, akkor ez alapján jellemző rád, hogy az esetek többségében azt gondolod, hogy az idő csak egy bosszantó, akadályozó tényező. Ennek oka az, hogy a belső ritmusod nagyon nehezen alkalmazkodik a külvilág elvárásaihoz.

Ha kénytelen vagy időponthoz igazodni, akkor arra képes vagy. Ha viszont lehetséges, akkor próbálsz lazítani a merev időkorláton. Az általad választott óra szerint kimondottan öntörvényű személyiség vagy. Rólad az is elmondható, hogy általában hagyod a gondolataidat szétáradni, de aztán visszatérsz a realitások talajára és hétköznapi menetbe tereled az elképzeléseidet.

4. Art Deco óra: Ha úgy döntöttél, hogy neked a negyedik óra tetszik a legjobban, akkor azt árulja el rólad a választásod, hogy kiválóan beosztod idődet, a határidőket minden probléma nélkül betartod.

Az Art Deco óra alapján úgy gondolkodsz az időről, hogy annak tisztán meghatározható eleje és vége van, ezért kiválóan időzíted a tennivalóidat. Rád az is jellemző, hogy pontos határidőnaplót vezetsz, aminek köszönhetően nagyon jól tudod, hogy milyen feladatokat kell elintézned a közeli és távoli jövőben.

Az általad választott óra alapján nemcsak az idődet, hanem az energiádat is okosan osztod be, aminek eredményekén mindig kiváló teljesítményt nyújtasz. Természetesen te arra is odafigyelsz, hogy a pihenésre is maradjon időd.

5. Vicces cicaóra: Ha úgy érezted, hogy az ötödik óra tetszik a legjobban, akkor a döntésed alapján jellemző rád, hogy soha nem tudod, hogy mennyi az idő, ugyanis nem érdekel. Ebből következik, hogy hadilábon állsz a határidőkkel.

Az általad választott óra alapján szokásod reggelente elaludni, és csak a szerencsén múlik, hogy időben odaérsz-e, ahova mész. A mindennapjaidat spontán éled, és a kedved szerint alakítod a napjaid menetét.

Rád az is jellemző, hogy úgy gondolsz a holnapra, hogy az még messze van, úgyhogy nem kell vele foglalkozni. Az időérzéked rengetegszer cserbenhagy, ugyanis inkább az élet örömeiben merülsz el.

6. Modern óra: Ha az utolsó óra tetszett meg a legjobban az összes közül, akkor a döntésed azt árulja el rólad, hogy szerinted az idő egy olyan csónak, ami a lelked hullámzó, szeszélyes vizein ringatózik. Jellemző rád, hogy a jövőbe vetettet erős hited enyhíti az elmúlás felett érzett fájdalmadat, amit főleg akkor érzel, amikor azzal foglalkozol, amit élvezel.

Az általad választott óra alapján az is elmondható rólad, hogy a csapongó terveid miatt mások bizonytalannak gondolhatnak, pedig csak tele vagy ötletekkel. Te azon dolgozol, hogy megvalósíts mindent, ami fellelkesít, és ez az, amihez hozzáigazítod a „mit, mikor és hogyan” kérdéseket.

(Forrás: noiportal.hu)