Ismerd meg a világ legőrültebb UFO-beszámolóit!Senki sem tudja, hogy mennyi igaz a földönkívüliekkel kapcsolatos beszámolókból, de az biztos, hogy ez az öt állítólagos találkozás igazán hajmeresztő!

Vörös űrlények: Horgászás közben történt valami nagyon bizarr Jose Antonio Da Silvával Brazíliában, ugyanis délután fura öltönyt viselő, négy láb magas humanoidok megbénították és egy titokzatos jármű fedélzetére hurcolták.

A férfi leírása alapján az idegenek hasonlítottak az emberekre. Vörös hajuk és szakálluk volt. A szájuk szélesebb volt az emberinél, és nem volt fogsoruk. Az idegenek gesztusokkal próbáltak kommunikálni Da Silvával, aki annyit megértett, hogy a földönkívüliek arra kérik, hogy menjen vissza a Földre, ahol szerezzen nekik információkat, majd menjen velük, mint nagykövet. A férfi nemet mondott, ezért az idegenek visszavitték a horgásztóhoz, ahol kiderült, hogy Da Silva négy és fél napja eltűnt.

Sátrakat viselő idegenek: Az 54 éves Federico Ibáñez úgy döntött, hogy kimegy a spanyolországi Turis melletti szőlőültetvényeire, ám útközben egy furcsa, fél tojásra emlékeztető, négy rövid lábú, nagy kupolás, nagyjából 2,5 méter magas, látszólag fehér fémből készült tárgy jelent meg előtte az aszfalton.

Ezután két alak bukkant fel egy szentjánoskenyérfa felől, nagyjából 11 méterre a férfitól, és elindultak a tárgy felé. Ibáñez elmondása szerint a körülbelül 3 méter magas, sötét, kicsi kezű és lábú lények fehér ruhát viseltek, ami úgy tűnt, mintha fel lenne fújva. Ibáñez szerint olyan volt, mintha sátrat vettek volna fel.

Az idegenek az ismeretlen tárgyhoz futottak, majd a beszállásuk után a jármű gyorsan, csendben felemelkedett a földről, és eltűnt. Később a kutatók négy apró nyomot találtak pontosa ott, ahol Ibáñez szerint az idegen tárgy parkolt.

A két kis idegen: 1951. november 1-jén döntött úgy Rosa Dainelli, hogy az erdőben sétál haza az olaszországi Cennina városba. Útközben szegfüvet akart helyezni a Madonna Pellegrina oltárra, de amikor kilépett egy tisztásra, akkor egy rejtélyes járművet pillantott meg.

Dainelli elmondása szerint kér magas kúpra hasonlított a nagyjából hét méter magas, három kis lábon álló tárgy. Hirtelen két, 3 méter magas, szürke kezeslábast, rövid köpenyt, füleket eltakaró sisakot viselő férfi sétált ki az erdőből.

A földönkívüliek próbáltak beszélni a nővel, de ő nem értette őket. Ezután a két férfi elvett tőle néhány szál szegfüvet, Dainelli pedig elrohant. Amikor hátranézett, akkor már nem látta a tárgyat és az idegeneket.

Háromszög szemek: Magánterületen dolgozott biztonsági őrként Piero Fortunato Zanfretta az olaszországi Torrigliában, amikor egy hideg éjszaka, éjfél után az autója motorja, rádiója és lámpái váratlanul meghibásodtak járőrözés közben.

Elmondása szerint, ekkor vette észre, hogy négy különös fény mozog az egyik ügyfél háza körül. Ebből Zanfretta arra következtettet, hogy betörők ólálkodnak ott. A férfi magához vette a fegyverét és az elemlámpáját, majd elindult, hogy utánanézzen a dolognak.

Akkor azonban valami megérintette a férfi hátát. Zanfretta hirtelen egy 10 méter magas, szőrös, zöld bőrű, a homlokán háromszög alakú, sárga szemű lénnyel találta szembe magát. A férfi visszarohant a kocsijához, ahonnan visszanézve megpillantott egy nagy, háromszög alakú, fényesen izzó járművet.

Egy órával később két másik járőrkocsi fedezte fel a földön fekvő biztonsági őrt, akinek a ruhája annak ellenére volt meleg, a kinti hideg ellenére. Hamarosan hatalmas, patkó alakú nyomot találtak a mögött a ház mögött, ahol Zanfretta a lénnyel találkozott. Nem sokkal később kiderült, hogy nem Zanfretta volt az egyetlen, aki különös fényeket látott, ugyanis a városban összesen 52 ember látott ragyogó fényt a terület környékén.

Négy láb és négy kar: Egy csapat fiú számolt be arról a kaliforniai Casa Blancában, hogy amikor vasárnap délután az udvaron játszottak, akkor 2 órakor furcsa tárgyakat vettek észre, majd a társaság két idősebb tagja egy körülbelül három és fél méter magas, föld felett levegő lényt pillantott meg a szomszéd ház előtt. A leírásuk alapján a lénynek volt szeme és szája, de az orra helyén négy kör alakú tárgy ragyogott, mint a gyémánt.

Hamarosan újabb, szintén föld felett lebegő, szaténszerű holmit viselő, négy lábú, négy, könyöknél kettéhasadó karú lény szállt ki a járműből. Végül az idegenek ugyanolyan hirtelen eltűntek, mint ahogy érkeztek. A fiúkon kívül senki más nem látta a jelenséget.

(Forrás: noiportal.hu)