Senki sem tudja, hogy mi történt ezekkel a rejtélyesen eltűnt emberekkel.Mikelle Biggs: A fagyijára várt az arizonai Mesaban a 11 éves Mikelle Biggs 1999-ben. A kislány a nővérével volt, aki előrement, miután az anyukájuk szólt nekik, hogy menjenek haza. Biggs 90 másodperccel később indult, és ennyi idő elég is volt, hogy a kislány nyomtalanul eltűnjön. Az eset annyira gyorsan történt, hogy Biggs kerékpárjának kereke még forgott, amikor észrevették az eltűnését. A mai napig nem derült ki, hogy mi történt a kislánnyal.

Beverly Potts: 1951. augusztus 24-én este hagyta el a cleveland-i otthonát a 10 éves Beverly Potts, aki a Halloran Parkban rendezett nyári fesztiválon akart bulizni. A haza soha nem térő lányt, utoljára este fél 10-kor körül látták.

2000-ben egy cleveland-i riporter több névtelen levelet is kapott. Ezekben az anonim író azt állította, hogy haldoklik, ezért be akarja vallani Beverly elrablását, zaklatását és meggyilkolását, majd végül azt ígérte, hogy 2001. augusztus 24-én, a lány eltűnésének 50. évfordulóján, feladja magát a Halloran Parkban.

A riporter három olyan névtelen levelet kapott, aminek az írója azt állította, hogy egy otthonban fekszik, de végül nem jelent meg augusztus 24-én.

Billy Hoag, Joey Hoag, és Craig Dowell: A Murphy-barlangok (vagy Hannibal-barlang) falaira rendszeresen rajzoló 10 éves Billy Hoag, 13 éves Joey Hoag és a 14 éves Craig Dowell zseblámpával indult el a helyszínre 1967. május 10-én.

A 14 éves Lynn Strube azt állította, hogy látta a társaságot a barlangok felé haladni aznap. A gyerekek bementek a barlangokba, de onnan soha többé nem mentek haza. Az eltűnt fiatalokat tíz napon keresztül keresték, de nem sikerült megtalálni őket.

Egyes elméletek szerint a gyerekek el sem jutottak a barlangokhoz, mert elrabolták őket, de más teória szerint a fiúk egyszerűen megszöktek otthonról. Az ügyet a mai napig nem sikerült megoldani.

Laura Bradbury: 1984 tavaszán tűnt el a 3 é fél éves Laura Bradbury a kaliforniai Joshua Tree Nemzeti Park közelében. Bradbury a bátyját kísérte el a kemping fürdőszobájába, de mire a testvére kijött, addigra a kislány nyomtalanul eltűnt. A rendőrség azt feltételezi, hogy Bradbury koponyáját találták meg 1986-ban, de ezt a gyanút egyelőre nem sikerült megerősíteni.

A Sodder gyerekek eltűnése: A Sodder család tíz gyereket nevelte, akik közül csak a legidősebb nem lakott már otthon. 1945. december 24-én, karácsony előestéjén a szülők aludni küldték az emeletre a 14 éves Maurice-t, a 12 éves Marthát, a 9 éves Luise-t, a 8 éves Jennie-t és az 5 éves Bettyt.

A másik négy testvér még fennmaradhatott, és talán ez volt a szerencséjük, ugyanis az éjszaka különös fordulatot vett, amikor éjfélkor megcsörrent a telefon. A készüléket az édesanya vette fel. A vonal túloldalán egy nő keresett egy, a család számára ismeretlen, embert.

Az anyuka azt hitte, hogy csak téves számot tárcsáztak, de később a vallomásában már emlékezett, hogy a beszélgetés alatt a háttérben ijesztő zajokat és furcsa nevetést hallott. A nő visszafeküdt aludni, de ekkor észrevette, hogy a nappaliban ég a villany.

A házirend szerint, ha a gyerekek a szülőknél később fekszenek le, akkor nekik kell lekapcsolni a villanyt, és behúzni a függönyt, ám ezt most nem tették meg, sőt az anyuka még az ajtót is nyitva találta.

Miután mindezt elrendezte, lefeküdt aludni, de egy órával később felriadt, mert valami nagyot koppant a tetőn. A nő fülelni kezdett, de nem hallott más furcsaságot, ezért végül visszafeküdt. Fél órával később erős füstszag ébresztette.

A ház lángokban állt. A szülők és a négy nagyobb gyerek ki tudott menekülni, de az emeleten alvók nem. Az apa vissza akart menni értük, de nem tudott, mert az emeletre vezető lépcső már lángolt. Ezt követően létrán akartak felmenni a gyerekekért, de az eltűnt a helyéről.

A szomszédok telefonjain nem lehetett kihívni a tűzoltókat, mert a vonalak süketek voltak, ezét az apa gyalog indult segítségért, ám mire visszaért a tűzoltókkal, a ház már porig égett. Az öt bent rekedt gyereket annak ellenére halottnak nyilvánítottak, hogy soha nem találták meg a maradványaikat.

Később kiderült, hogy a telefonvezetékeket elvágták, a tüzet pedig szintén szándékosan gyújthatták. A szülők egész életükben hittek abban, hogy az öt gyerek él. A keresést soha nem adták fel, a város határban pedig a mai napig kint van a hatalmas hirdetőtábla, amin az eltűnt Sodder gyerek fényképe látható.

(Forrás: noiportal.hu)