Ha választasz egy pillangót az alábbiak közül, akkor megtudhatod, hogy a spanyol pszichológuscsoport szerint mit kellene tenned azért, hogy teljesnek érezd magad.1. Harmonikus és nyugodt: Az általad választott pillangó alapján muszáj elfogadnod, hogy minden okkal történik és célja van a számodra, még a szomorúságnak és a dühnek is, ezért a jelenlegi életfeladatod a boldogságod érdekében az, hogy tanuld meg elfogadni az élet történéseit úgy, ahogy azok vannak! Ha ezt megteszed, akkor sokkal erősebb, bölcsebb leszel, és képes leszel megtalálni a tiszta, hamisítatlan nyugalmat.

2. Érzékeny és nagylelkű: Könnyen bele tudod képzelni magad mások helyzetébe, méghozzá annyira, hogy gyakran magadra veszed mások gondját, baját. Ezekben a helyzetekben a háttérbe szorítod a saját vágyaidat, problémáidat, amikről képes vagy teljesen megfeledkezni.

Ebből következik, hogy a jelenlegi életfeladatod a boldogságod érdekében az, hogy ugyan szép dolog másokon segíteni, de az is szükséges, hogy saját magadért is tégy valamit! Emellett az is fontos, hogy olykor megoszd a világgal azt a remek érzést, amit ilyenkor érzel.

Az általad választott pillangó alapján fel kell ismerned és el kell fogadnod az egészséges határokat annak érdekében, hogy sokkal szebb és boldogabb legyen az életed, te pedig elégedettnek és teljesnek érezd magad!

3. Érdeklődő és kíváncsi: Téged megrémiszt az unalom és a monotonitás. Habár elképesztő készségekkel és hatalmas ismeretekkel rendelkezel, mégis folyton mozgásban vagy, és hajlamos vagy egyszerre több mindennel foglalkozni.

Az általad választott pillangó alapján azonban hiányzik belőled a kitartás, ezért a jelenlegi életfeladatod a boldogságod érdekében az, hogy meg kell tanulnod okosan beosztani az idődet és az energiádat.

Bár szeretnél több mindent csinálni egyszerre, mégis meg kell végre tanulnod, hogy ez nem lehetséges, mert ez csak negatív hatást gyakorol az energiaszintedre, a hitelességedre és rontja a saját magadról kialakított képet.

Annak érdekében, hogy boldogabb legyen az életedet, állíts fel fontossági sorrendet, és tanulj meg nemet mondani, nemcsak másoknak, hanem néha önmagadnak is, ha erre van szükség! Ha mindezt megteszed, és szervezettebben kezdesz élni, akkor amellett, hogy az életed sokkal teljesebb, elégedettebb és boldogabb lesz, még sokkal több tapasztalattal is gazdagodhatsz.

4. Teljesítményorientált: Az általad választott pillangó alapján jellemző rád, hogy keményen, szinte már megszállottan, a kimerültség hajtva magad dolgozol, ami hatást gyakorol a fizikai és lelki egészségedre, éppen ezért a jelenlegi életfeladatod a boldogságod érdekében az, hogy meg kell tanulnod, hogy sokkal többet érsz a sikereidnél.

A dolgod most az, hogy fogadd el, hogy csodás, hihetetlenül tehetséges ember vagy, akit önmagáért szeretnek mások, és nem azért, amit teszel, vagy amid van! Ha sikerült elsajátítanod ezt az életfeladatot, akkor meglátod, hogy mennyivel könnyebb és kielégítőbb lesz az életed, a tehetségedet és az energiádat pedig sokkal jobban rá tudod majd irányítani arra, ami igazán lenni szeretnél.

5. Tehetséges: Az általad választott pillangó azt is elárulja rólad, hogy igyekszel folyton változtatni a környezeteden, és úgy érzed, hogy mindig el kell magyaráznod másoknak, hogy mit, hogyan csináljanak. Ebben az esetben kimondottan idegesít, ha mások képtelenek megfelelni az elvárásaidnak.

Esetedben a jelenlegi életfeladatod a boldogságod érdekébe az, hogy próbálj egy kis mértékletességet gyakorolni, adj teret magadnak, hogy a fáradt elméd megpihenhessen és köss békét saját magaddal, valamint az egész világgal!

Időnként csendesedj el, csak dőlj hátra és kémleld az eget, menj el sétálgatni, vagy csak hallgasd meg a kedvenc zenéidet! Ha megfogadod a spanyol pszichológuscsoport tanácsát, akkor meglátod, hogy milyen sokat javul a hangulatod, a munkád és a kapcsolataid minősége.

6. Művészi és kreatív: Mivel érzékeny belső világgal rendelkezel, ezért olykor szükségét érzed, hogy elszigeteld magad, és elvonulj egy csendes helyre, ahol nem ér utol a világ és annak zajai. Ezek az egyedül töltött idők remek hatást gyakorolnak rád, a munkádra és az emberi kapcsolataidra, ugyanis az én-időd lehetővé teszi, hogy ismét önmagad légy.

Jelenleg nincs életfeladatod a boldogságod érdekében, ugyanis nagyon jól tudod, hogy hogyan kell helyén kezelned a dolgokat, és amikor elvonulsz, akkor sikerül minden kérdésedre megtalálni a válaszokat.

(Forrás: noiportal.hu)