Ha kiválasztod az alábbiak közül azt a személyt, aki szerinted biztos, hogy nem mond igazat, akkor megkapod a neked szóló jellemzést!

Sok érdekességet tudhatsz meg magadról a gyors, játékos személyiségtesztekből, így például azt, hogy milyen rejtett képességekkel rendelkezel, mi az erősséged, gyengeséged, vagy éppen azt, hogy hogyan gondolkodsz.

Ezt a célt szolgálja a most következő önismereti teszt is, ami esetében annyit kell tenned, hogy az első megérzésedre hallgatva, kiválasztod az alábbi emberek közül azt, aki szerinted nem mond igazat, majd elolvasod, hogy mit árul el rólad a döntésed.1. A szemüveges férfi: Ha úgy érezted, hogy az első képen látható, szemüveges férfi az, aki minden bizonnyal hazudik, akkor kimondottan intuitív gondolkodó vagy. Ha az élet probléma elé állít, akkor azt mindig az ösztöneidben, megérzésedben bízva közelíted meg, mert azok soha nem hagynak cserben.

Az általad választott személy alapján az is elmondható rólad, hogy igazán okos teremtés vagy, és tele vagy remek ötletekkel. A barátaid körében szinte mindig te rukkolsz elő új ötletekkel. A rendkívüli intelligenciád tetten érhető a problémamegoldásodban is.

2. A nő, aki a derekára teszi a kezeit: Ha szerinted a második képen szereplő nő az, aki hazudik, akkor ez alapján elmondható rólad, hogy édes, kedves kisugárzású személy vagy. Te senkivel sem tudsz harcolni, még passzív agresszív stílusban sem.

Az esetek többségében a szívedre hallgatsz, de a gondolkodásodban néha felbukkan egy-két negatív gondolat is. Elképesztően alaposan, átgondolt, türelmes ember vagy, és nagyszerű hallgatóság. Az általad hazugnak vélt személy alapján az is jellemző rád, hogy mindig azok társaságát keresed, akik hozzád hasonlóak.

3. A férfi, aki felemeli az egyik kezét: Ha a megérzésed azt súgta, hogy a harmadik képen szereplő, egyik kezét felemelő férfi az, aki biztos, hogy nem mond igazat, akkor ez azt árulja el rólad, hogy a társadalom gerince vagy.

A személyiségedre azt lehet mondani, hogy praktikus, logikusan gondolkodó ember vagy, aki rendkívül hűséges a szeretteihez, akik irányába nagyon szenvedélyes vagy. Az általad választott személy alapján még az is jellemző rád, hogy veled született tehetséged van ahhoz, hogy összegyűjtsd az embereket, és kiélvezd az együtt töltött időt.

Óriási szükséged van a közösségre, az étel és a család nélkülözhetetlen az életedből. Ez abból is látszik, hogy az internetes ismerkedés helyett sokkal szívesebben költesz egy finom vacsorára valakivel.

4. A győztes kiállású nő: Ha arra az elhatározásra jutottál, hogy a negyedik képen látható, győztes, sikeres nő az, aki hazudik, akkor ez azt árulja el a rólad, hogy humoros, szórakoztató személy vagy, és általában ugyanez jellemző a gondolkodásodra is.

Számodra nincs fontosabb az életben a családnál és a barátoknál. Ha esetleg vitába keverednél valamelyik családtagoddal, vagy barátoddal, akkor azt próbálod minél előbb elsimítani, hiszen sokkal többre értékeled a családi és baráti kapcsolataidat annál, hogy apró kis problémák tönkretegyék azokat.

Az általad választott személy alapján az is elmondható rólad, hogy az emberek boldogan töltik veled az idejüket, amit élveznek, hiszen igazán hűséges és őszinte vagy hozzájuk.

5. A férfi, akinek egyik keze zsebre van téve: Ha a belső hangod azt súgta, hogy az utolsó képen szereplő férfi az, aki nem mond igazat, akkor ez alapján elmondható rólad, hogy elképesztően magabiztos személy vagy.

Bár mindig nagyon kedves vagy, mégis előfordul, hogy túl érzékenyen reagálsz másokra, akiknek gyakran átveszed a hangulatát. Ennek a jó oldala az, hogy nagyon megértő vagy, de a rossz oldala az, hogy neked nem tesz jót, hogy átveszed valaki depressziós hangulatát.

Az általad választott személy alapján leginkább logikus, de nagyon nyitott gondolkodás jellemző rád. Jól tudod, hogy ha hiszel magadban, akkor nagyon messzire juthatsz el az életben.

(Forrás: noiportal.hu)