Milyen tulajdonságaid lehetnek az alapján, ahogy ülsz vagy állsz?

Ha kíváncsi vagy, hogy rólad mit árul el a lábtartásod, akkor válaszd ki az alábbi képről azt, amelyik a leginkább jellemző rád, majd olvasd el az elemzést! Most több választásod is lehet, hiszen ülve és állva is más lehet a leggyakoribb lábtartásod.A lábtartás: Ha az első képen látható lábtartás a leginkább jellemző rád, akkor kiegyensúlyozott, toleráns, a praktikus dolgokat kedvelő személy vagy. A környezeted tudja rólad, hogy hűséges, őszintén barátságos ember vagy. Ugyanakkor ez csak azokra vonatkozik, akiket megismertél és megszerettél. Akiket nem ismersz, azokkal tartózkodóan viselkedsz.

B lábtartás: Ha a második képen látható lábtartás a legjellemzőbb rád, akkor ez alapján elmondható rólad, hogy imádod a reflektorfényt. Az is jellemző rád, hogy temperamentumos vagy, mindig tudod, hogy mit akarsz, és mindent megteszel azért, hogy el is érd azt.

Ehhez megvan benned a kellő intelligencia és az erős jellem, de a rugalmasságból és a józan észből sem szenvedsz hiányt. Az engedelmesség hiányzik belőled, ezt pedig te is tudod.

C lábtartás: Amennyiben a harmadik képen szereplő lábtartás az, ami a leginkább jellemző rád, akkor ez alapján kemény természeted van, amivel könnyen megbántasz másokat, különösen akkor, ha ez keménységgel, fafejűséggel és rugalmassággal társul.

Ugyanakkor ragyogó ötleteid vannak, amiket meg is akarsz valósítani, ezért jó a közeledben tartózkodni.

D lábtartás: Ha rád a negyedik képen látható lábtartás a legjellemzőbb, akkor ez alapján elmondható rólad, hogy tele vagy ambícióval, de a türelem nem az erősséged. Szereted sürgetni a dolgokat, hogy minden gyorsan, szaporán történjen, akkor pedig feszült leszel, ha valami nem az általad elvárt ütemben történik.

Olyan adukártyákkal rendelkezel, mint a kommunikációs készség, energia és dinamizmus, ám meg kellene tanulnod lassítani.

E lábtartás: Abban az esetben, ha az ötödik lábtartás az, ami a legjellemzőbb rád, akkor ez alapján az mondható el rólad, hogy nem vagy elég magabiztos. Jellemző rád a határozatlanság, de az is, hogy nagyon vonzó és tapintatos vagy.

F lábtartás: Ha rád a hatodik képen látható lábtartás a leginkább jellemző, akkor ez azt árulja el a személyiségedről, hogy rendkívül magabiztos vagy, ez a tulajdonság pedig soha nem hagy el. Te olyan ember vagy, aki a jég hátán is megél, hiszen mindig és mindenhol tudod, hogy hogyan élj a lehetőségeiddel és a képességeiddel.

G lábtartás: Amennyiben úgy vetted észre, hogy a hetedik képen látható lábtartás az, ami a legjellemzőbb rád, akkor ez azt árulja el rólad, hogy őszinte, becsületes személy vagy, aki ezekkel a tulajdonságaival nem idegesít másokat.

Te fontosnak tartod a pontosságot, a fegyelmezettséget, a pedantériád pedig már-már a mániába csap át. Ha kívülről néznek, akkor némileg hidegnek tűnhetsz, de ez csak a látszat, ugyanis valójában aranyból van a szíved.

H lábtartás: Ha a nyolcadik képen szereplő lábtartás az, ami a leginkább jellemző rád, akkor ez alapján rád egyfajta várakozó, sokszor védekező és zárkózott viselkedés jellemző. Túl érzékeny személyként rosszul viseled még a legkisebb szemrehányásokat is. A környezeted sokszor tart a reakcióidtól, ezért inkább kerülnek. A kapcsolatok hiánya miatt elszigeteltnek, magányosnak érzed magad, ami nem véletlen.

I lábtartás: Amennyiben szerinted a kilencedik képen látható lábtartás az, ami a legjellemzőbb rád, akkor ez alapján nagyon határozott és túlságosan szigorú típus vagy. Ennek tudatában vagy, és zavar, mégsem tudsz ellene mit tenni. Az emberek gyakran kerülnek, ami miatt magányosnak érezheted magad.

J lábtartás: Ha úgy határoztál, hogy az utolsó képen látható lábtartás az, ami a leginkább jellemző rád, akkor kifejezetten parancsoló természetű személy vagy. Rólad az is elmondható, hogy imádsz mindig és mindenhol basáskodni az emberek felett, ezért nem könnyű veled kommunikálni.

Amikor hirtelen változás következik be az életedbe, főleg akkor, ha az a magánéletedben történik, akkor azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy nem vagy olyan magabiztos, mint amilyennek beállítottad magad.

(Forrás: tudasfaja.com)