Külföldi sztárok, akik 2019-ben hagyták itt a földi létet.2019-ben a halál nem kegyelmezett a külföldi hírességeknek, hiszen több kiemelkedő színésztől, zenésztől, divattervezőtől és sportolótól kellett búcsút vennünk, így például az alábbi listában szereplő sztároktól is.

Karl Lagerfeld (1933-2019): Az egész divatvilágot lesújtotta Karl Lagerfeld halálának híre. A híres divattervező dolgozott a Valentinonál, a Fendinél, és a Chanelnél, majd 2004-ben megalapította a saját márkáját, de színpadi jelmeztervezőként is elismert volt.

Amellett, hogy Karl Lagerfeld igazi divatzseni volt, még számos modellnek dolgozott, mint menedzser. Ő fedezte fel például Claudia Schiffert, a későbbi világhírű szupermodellt. A hasnyálmirigyrák miatt régóta betegeskedő Karl Lagerfeld halált február közepén jelentették be hivatalosan. A 85 éves divattervező az örökségének nagy részét az imádott macskájára hagyta.

Juice Wrld (1998-2019): A Chicagóból származó Jarad Anthony Higgins, ismertebb nevén Juice Wrld, amerikai rapper, énekes és dalszerző volt. Ismertséget az All Girls Are the Same és a Lucid Dreams című kislemezeivel szerzett, majd a csillaga egyre fényesebben kezdett ragyogni, februárban pedig ő is fellépett Nicki Minaj budapesti koncertjén.

Juice Wrld gyakran kábítószerezett, a drogozásról szerzett tapasztalatairól pedig nyíltan beszélt. Végül a halálát is a szer okozta, ugyanis december 8-án, amikor egy magángépen utazott, a pilóta észrevette, hogy a fedélzeten pisztolyok és kábítószer van, amit jelentett a hatóságnak.

A repülőt rendészeti tisztviselők várták. A rapper „számos ismeretlen tablettát” nyelt le, hogy azokat ne találják meg a poggyászt átkutató rendőrök. Juice Wrld hamarosan görcsöt és rohamot kapott. A 21 éves hírességet beszállították a közeli Advocate Christ Medical Center egészségügyi központba, de az életét már nem lehetett megmenteni.

Nipsey Hussle (1985-2019): Amerika egyik legnépszerűbb előadója volt Nipsey Hussle, aki az utcáról küzdötte fel magát a hírnévig. A rapper első dalai 20 éves korában, 2005-ben jelentek meg, majd később filmekben is szerepelt, 2019-ben pedig kiadta a Victory című lemezét, amit Grammy-díjra jelöltek rap kategóriában.

A 33 éves sztár március 31-én, a saját tulajdonában lévő ruhaboltjánál keveredett összetűzésbe egy Eric Holder nevű férfival, aki háromszor rálőtt. Nipsey Hussle olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy azokba végül belehalt.

Cameron Boyce (1999-2019): A rendkívül tehetségesnek tartott Cameron Boyce több Disney sorozatban is főszerepet játszott. Mint kiderült, a 20 éves színész epilepsziás volt, a halálát pedig egy álmában váratlanul rátörő roham okozta észak-hollywoodi otthonában, a nyár közepén.

Niki Lauda (1949-2019): A Forma-1 egyik legendás pilótája volt Niki Lauda, aki 1971-ben kezdte a karrierjét, majd 1975-ben megszerezte az első világbajnoki címét. Ezt a bravúrt 1977-ben és 1984-ben sikerült megismételnie.

Az egy horrorbalesetet is túlélt, háromszor világbajnok autóversenyző a visszavonulása után sem szakadt el a Forma-1 világától, ugyanis a munkájával segített az istállókat a fejlesztésben, kommentátorként is dolgozott és a Mercedeshez csábította Lewis Hamiltont, aki folyamatosan nyeri a világbajnoki címeket.

Niki Lauda sokat betegeskedett élete utolsó éveiben. Tüdőtranszplantáción esett át és a veséjével is voltak problémák. A híres autóversenyző május 20-án, 70 évesen, álmában halt meg.

Luke Perry (1966-2019): Elsősorban a tévésorozat nézők ismerhették Luke Perryt, aki 1990 és 1995, majd 1998 és 2000 között szerepelt a Beverly Hills 90210 című sorozatban, mint Dylan McKay.

A színész az elmúlt években a Riverdale című sorozatban alakította Fred Andrews karakterét. Emellett olyan szériákban tűnt fel vendégszereplőként, mint például a Gyilkos elmék, az Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály és a Will és Grace.

Luke Perry 2019 tavaszán, 52 éves korában rosszul lett a Riverdale forgatásán. A színészt kórházba vitték, de végül agyvérzésben meghalt.

(Forrás: noizz.hu)