A szakértők szerint rólad és az idei karácsonyodról árul el részleteket az, hogy melyik fenyőt vinnéd haza. Döntéseikben fontos szerepet játszik a személyiségünk és a lelki állapotunk, ezért a szakértők szerint erről árulkodik az is, hogy az alábbi képről melyik fenyőfát látnád a legszívesebben az otthonodban.

1. Fenyőfa: A szakértők szerint szereted a legtöbbet kihozni a karácsonyból. Jellemző lehet rád, hogy minden évben sokat költesz az ünnep előtt, ami lelkileg megvisel, ugyanis sok időbe telik visszakeresned a kiadott összeget. Az otthonod melegsége és a fenyőfából áradó nyugalom azonban békével és nyugalommal tölti meg a szívedet.

2019 karácsonyán olyan nagy beszélgetésekre számíthatsz az otthonodban, amelyek esetében meglephet, hogy a szeretteidből előtörnek az érzések és a már elfeledett emlékek. Mindez átértékeli a kapcsolatotokat, aminek eredménye egy eddig nem tapasztalt, bensőséges viszony lesz.

2. Fenyőfa: A szakértők szerint nincs szükséged karácsonyra ahhoz, hogy kimutasd a szeretetedet és az érzéseidet. Legfeljebb csak azért kerítesz nagy feneket az ünnepnek, hogy senki se szóljon meg, pedig szíved szerint ugyanúgy töltenéd ezeket a napokat, ahogy a többit is: szeretetben, megértésben és békességben.

2019 karácsonyán mégis számíthatsz egy lelkileg jelentős fordulópontra, ami a következő évekre meg fogja változtatni ezt az álláspontodat.

3. Fenyőfa: A szakértők szerint minden évben kemény esztendőt tudsz magad mögött, ez pedig hatást gyakorol az ünnepekre, ugyanis teljesen kimerülsz erre az időszakra. A harmadik fenyő lefelé hajló ága a hangulatodat és a lelki állapotodat jelképezi, de a fa szépsége megmutatja azokat az érzéseket, amelyek legbelül benned lakoznak.

2019 karácsonyán olyan fordulatban lehet részed, ami segíteni fog abban, hogy teljesen feltöltődj, a következő években pedig az eddigitől teljesen eltérő karácsonyt hozhat az életedbe és az otthonodba.

4. Fenyőfa: A szakértők szerint egész évben azt várod, hogy mikor lesz már karácsony, aminek napjai számodra kibontakozásról, adásról és szeretetről szólnak.

Ha rajtad múlna, akkor az egész világot vendégül látnád, annyira szeretsz adni. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy az ünnepi időszakban nem szeretsz kimozdulni otthonról, ezért inkább áthívod magadhoz azokat, akiket szeretsz.

Esetedben mindegy, hogy mennyit dolgoztál karácsony előtt, mert nem leszel fáradt, ugyanis szívből teszel mindent, így nem tudsz kimerülni. 2019 karácsonyán visszakapod ezeket a fáradozásokat, mert a családod és a szeretteid a korábbinál teljesen más szemmel fognak rád nézni.

5. Fenyőfa: A szakértők szerint valami miatt magadba temeted a karácsony érzéseit, de ennek okát még önmagadnak sem vallod be. Az életedben előfordulhatott már olyan pillanat, amikor azt kívántad, hogy bárcsak átugorhatnád ezt a néhány napot, hogy ne kelljen ezt beismerned magadnak.

Habár a szeretteid ott vannak körülötted, neked valami mégis hiányzik, de te sem tudod megfogalmazni, hogy pontosan mi. A szakértők szerint mindezt az ötödik fenyőfa lefelé hajló csúcsa jelképezi.

2019 karácsonyán felismered a magadba fojtott dolgokat és végre megérted, hogy mi az, amit eddig nem voltál hajlandó észrevenni, amivel nem akartál foglalkozni.

6. Fenyőfa: A szakértők szerint különleges személyiséggel lehetsz megáldva. Ahogy a hatodik fenyőfa, úgy te sem vagy szokványos, mégis vonzod mások tekintetét. Habár nem rajongsz kifejezetten a karácsonyért, mégis megadod annak a módját. Ezzel a probléma csak az, hogy a karácsonynak a lélekben kell kezdődnie, nem a külsőségekben.

2019 karácsonyán jelentős fordulópontra számíthatsz, ez pedig részben megváltoztathatja az eddigi nézőpontodat, és a te szívedbe is eddig elfojtott érzelmeket kelthet.

(Forrás: tudasfaja.com)