Bűnügyek, amiket 2019-ben sem sikerült lezárni.

Smiley-s gyilkosságok: Közel 350 fiatal férfi fulladt meg a Közép-Nyugat-amerikai államok tavaiban több, mint 20 év alatt. Az ügyek vizsgálatából kiderült, hogy abból 12 olyan hely közelében történt, ahol smiley graffitit találtak. Többen, köztük Kevin Gannon és Anthony Duarte New York-i nyomozók nem zárják ki, hogy ezek a fulladások akár sorozatgyilkos(ok) műve is lehet.

Az elméletük az, hogy a tettesek kábítószer segítségével rabolhatták el az áldozatokat, akiket aztán meggyilkoltak. A nyomozás még mindig nem zárult le.

Jennifer Beard meggyilkolása: Az 1970-es szilveszter után két nappal egy pár az új-zélandi Haast folyón utazott át, amikor megálltak, hogy a 8 éves lányuk kimenjen a mosdóba. Amikor a gyerek visszament az autóhoz, akkor azt mondta a szüleinek, hogy látott egy meztelen nőt.

Január 19-én a rendőrség megtalálta a meztelen hölgyet, aki halott volt. A nyomozásból kiderült, hogy a megerőszakolt és megfojtott áldozat a 25 éves Jennifer Beard volt, aki napokkal korábban bejelentette, hogy eltűnt a vőlegénye.

A tanúk azt mondták a rendőröknek, hogy látták a nőt egy kék-zöld Vauxhall-ban egy középkorú férfi társaságában. A személyleírás alapján, valamint a bűncselekmény helyétől néhány méterre előkerült nadrágban talált nyugtán szereplő név alapján előállították egy tehergépkocsi vezetőjét, de a bizonyíték nem volt elegendő a letartóztatásához. Az illető a 2003-as haláláig nem mentesült teljesen a vád alól. Az ügy máig megoldatlan.

Dorothy Scott eltűnése: 1980. május 27-én a 32 éves Dorothy Jane Scott elvitte a fiát a szüleihez, majd részt vett egy céges meetingen, ahol nem történt semmi szokatlan azon kívül, hogy az egyik kollégája rosszul lett, ezért bevitték a kórházba, ahonnan Scott tizenegykor távozott, majd nem látták többé.

Az eltűnése utáni hetekben és hónapokban a rendőrség információt kapott arról, hogy a nőt egy ismeretlen férfi kísérte el az eltűnése napján. Állítólag Scott arról beszélt az egyik kollégájának, hogy egy férfi többször felhívta, és olyanokat tudott, amiket nem lett volna szabad tudnia.

Az eltűnt nő maradványait 1984 augusztusában találták meg Anaheim Hills-ben a Santa Ana Canyon Road mentén. Máig nem derült ki, hogy ki ölte meg, de az is rejtély maradt, hogy ki volt az ismeretlen telefonálgató.

Kuang Zhijun furcsa halála: 2009 novemberében Kuang Jilu fedezte fel a 13 éves fia, Kuang Zhijun holttestét a családi házukban Shuangxingban. A fekete női fürdőruha felett vörös ruhát viselő áldozatot egy gerendára kötötték fel, a kezeit és a lábait tizenkét csomóval kötötték meg, a lábai közé pedig súlyt tettek.

Egy elmélet szerint Zhijun halála egy kínai okkult szertartás része lehetett, ugyanis 13 éves és 13 napos volt, amikor megölték, ez pedig kapcsolatban állhatott egy taoista varázslással. Más elképzelés szerint valamilyen kultusz ölhette meg a gyereket azért, hogy szellemként feltámadhasson.

Ami biztos, hogy a rendőrség azt gyanította, hogy Zhijun egyfajta játék közben halt meg, és nemet mondtak az ügy újbóli vizsgálatára.

Kanika Powell megölése: A 28 éves Kanika Powell biztonsági vállalkozóként dolgozott a Johns Hopkins Egyetemen az Alkalmazott Fizika Laboratóriumban. Két évvel később a Nemzetbiztonsággal és a Belbiztonsági Minisztériummal kapcsolatos projekteken dolgozott, ezért nem meglepő, hogy a napi feladatai miatt rendkívül éber volt.

Egy férfi, aki FBI ügynöknek adta ki magát, kétszer is felkereste, de Powell minden alkalommal elküldte. A második ilyen incidens után Powell elment hazulról, hogy elintézze az ügyeit, majd amikor visszaért a lakásához, akkor valaki többször rálőtt.

Powell másnap meghalt. 3 hónappal a gyilkosság után a 31 éves Sean Green-t lőtték meg kilencszer, amikor a piros lámpánál várakozott. Green ugyanott dolgozott, ahol Powell, akinek otthonától 25 mérföldre ölték meg a második áldozatot. A gyilkost soha nem kapták el.

(Forrás: noiportal.hu)