Bizarr postacsomagok a múltból.2019-ben szigorú postai szabályok szabják meg, hogy hogyan adhatunk fel egy csomagot, de a múltban, amikor még lazábbak voltak a előírások, gyakran előfordult, hogy az emberek furcsa dolgokat, például gyerekeket, küldtek csomagként egyik helyről a másikra.

Gyerekekre ragasztott bélyegek: A múltban akadtak olyan szülők, akik ahelyett, hogy elkísérték volna a gyereküket oda, ahova mennie kellett, inkább feladták őket postán. A gyerekek megfelelő mennyiségű bélyeggel a ruhájukon szálltak be a postakocsiba, hogy a postás házhoz szállítsa őket.

Amikor a Parcel Post Service 1913-ban megkezdte a csomagszállítói működését az Egyesült Államokban, akkor a feladónak nem kellett elmennie a postára az 5 kilónál könnyebb csomagokkal, ugyanis a posta háztól háztól vitte azokat.

Ezt használta ki az Ohióban élő Jesse és Mathilda Beaug, akik postai csomagként adták fel a pont 5 kilót nyomó, 8 hónapos fiukat, akit a gyerek nagymamájához küldtek, 50 dolláros biztosítással. A gyermek szerencsésen megérkezett a nagyihoz.

1914-ben 5 kilóról 23-ra emelték a súlyhatárt, aminek eredményeként még több szülő döntött úgy, hogy postai csomagként küldi el a gyermekét A pontból B pontba. Ekkor került be a hírekbe az 5 éves Charlotte May Pierstorff története.

A szülők Grangeville-ből küldték a Lewistonba élő nagymamához a gyereket, amikor az utazás elején rájöttek, hogy a vonatjegynél sokkal olcsóbb a postai csomagküldés. A 22 éves kislány még belefért a súlyhatárba, úgyhogy rátették a megfelelő értékű bélyegeket és feladták, mint csomagot. Egy évvel később megtiltották a gyerekek csomagként való feladását.

Macska a csomagban: Az 1890-ben években dolgozták ki New Yorkban a pneumatikus nyomással működő csőpostahálózatot, aminek első használatakor leveleket és Bibliát kézbesítettek. Mivel ez nem volt elég izgalmas a kezelők számára, ezért úgy döntöttek, hogy a következő csomag egy élő macska lesz.

Szerencsére a macska túlélte, hogy nagy sebességgel kilőtték egyik helyről a másikra a kanyargós hálózatban, de a célállomáson elég megviselt állapotban pihent néhány percet, aztán úgy döntött, hogy jobban jár, ha elrohan. Ezt követően aranyhalat, kutyát, egeret, majmot, tengerimalacot és kakast is sikerült postáznia a valószínűleg unatkozó csőpostakezelőknek.

Ha azonban valaki azt gondolja, hogy ilyesmi ma már nem fordulhat elő, akkor téved, mert igaz, hogy a csőtől megkímélik az állatokat, viszont még mindig évente több százezer kiscsibét adnak fel dobozokban a postán, arra számítva, hogy a tojásból kikelt kis szárnyasok kibírnak néhány napot élelem és víz nélkül.

A legfurcsább küldemény a miniszterelnöknek: Az 1516-ban alapított Royal Post csomagküldő cég sok mindent látott már az elmúlt több, mint 500 évben. Az élő állatok, köztük olyan veszélyes példányokkal, mint a skorpió, feladása rendszeresnek mondható, de arra is volt példa, hogy emberek szállíttatták ki magukat egy megadott címre.

Ez történt 1909-ben, amikor két szüfrazsett, Miss Solomon és Miss McLellan úgy döntött, hogy a Royal Mail szolgálatait veszi igénybe.

A két hölgy a Downing Street 10-es szám alá vitette magát, hogy személyesen beszélhessenek Herbert Asquith miniszterelnökkel. A Royal Mail teljesítette kiszállítást, amivel minden rendben ment addig, amíg a Downing Street alkalmazottja azt nem mondta, hogy nem veszi át a küldeményt. A kiszállító kénytelen volt visszavinni a két nőt a kiindulópontra.

Szabad akart lenni az önmagát feladó rabszolga: A 33 éves Henry Brown virginiai rabszolgaként élt, amikor 1849-ben elege lett a kizsákmányolásból, és úgy döntött, hogy kezébe veszi a sorsát. Brown arra költötte a megtakarított pénzét, hogy a postai dolgozók némi enni- és innivalóval bedobozolják, majd elküldjék egy olyan országba, ahogy szabad emberként folytathatja az életét.

A férfi 27 óra utazás után, meggyötört állapotban, de szabad emberként szállhatott ki a dobozból Philadelphiában. Brown később Angliába költözött, ahol bűvészként dolgozott.

(Forrás: divany.hu)