A fizikai, mentális, érzelmi és spirituális egészségre is hatással vannak az ételek és italok.eatBiztos, hogy te is érezted már úgy, hogy ellenállhatatlan vágyat éreztél egy élelmiszer iránt, például egy nehéz munkanap után sóvárogtál, hogy megehess egy szelet süteményt, vagy mindenképpen inni akartál egy kávét, még akkor is, ha egyébként elkötelezett híve vagy az egészséges táplálkozásnak, és nem szoktál össze-vissza enni.

Ha így van, akkor megnyughatsz, mert nem vagy egyedül a jelenséggel, hiszen mindenkivel előfordul, hogy olykor ellenállhatatlan vágyat érez valamilyen étel és ital iránt. Ennek a sóvárgásnak lehet olyan egyszerű oka, mint a tápanyaghiány, az érzékenység, allergia, vagy a hormonális egyensúly felborulása. Ugyanakkor arról is lehet szó, hogy lelki okok miatt születik a sóvárgás.

A fizikai egészségen kívül a mentális, érzelmi és spirituális egészségre is hatással vannak az élelmiszerek és a tápanyagok, éppen ezért olyan nehéz naponta betartani az egészséges életmód szabályait.

Fontos megjegyezni, hogy az nem a gyengeség jele, ha sóvárgást érzel bizonyos ételek, italok után, mert ez azt jelzi, hogy mostanában elnyomhattál bizonyos érzelmeket, amit nem folytathatsz, mert ideje szembenézned ezekkel!

Ezt úgy teheted meg a legkönnyebben, ha elcsendesíted az elmédet, befelé figyelsz, felteszed magadnak a kérdését, hogy pontosan mire vágysz, mit érzel, mit próbálsz elnyomni? A saját érdekedben foglalkozz ezekkel az érzésekkel, éld át és elemezd ki őket! Ha megteszed, akkor látni fogod, hogy jobban érzed magad.

Amikor legközelebb rád tör a sóvárgás, akkor a kielégítése előtt, tedd fel magadnak azt a kérdést, hogy jól jársz-e azzal, ha engedsz a kísértésnek? A válasz helyzettől függően változik, ám az esetek többségében nem egészségügyi probléma miatt vágyunk egy-egy élelmiszer után, ezért ilyenkor figyelj az érzéseidre!

Amennyiben a sóvárgás rendszeresen jelentkezik, te pedig folyton engedsz neki, és össze-vissza eszel és iszol, akkor az hosszútávon nagyon károsan hat az egészségedre, ezért a jövőben mindig legyél tudatában a saját vágyaidnak, érzéseidnek, majd ezek alapján dönts!

Az alábbi 16 élelmiszer sokat elárul az érzelmi állapotról. Lássuk, hogy pontosan mit!

Koffein: megfelelési kényszer, tökéletesség iránti vágy.

Alkohol/bor: menekülési vágy.

Sütemények/ pék sütik: nem lelsz örömöt az életben.

Cukor: másoktól függ a boldogságod, hiányzik az öröm az életedből.

Krémes ételek: egyszerűbb megoldásra van szükséged.

Mogyoróvaj: bizonytalannak, magányosnak érzed magad.

Fagylalt: szeretetre és a védelemre vágysz, illetve hiányolod a szülői szeretetet.

Savanyúságok: tisztulásra vágysz.

Hús: erőtlennek, cselekvőképtelennek érzed magad.

Sajt: céltalan vagy, ami félelmet kelt benned.

Szénhidrát/keményítő: kimerítenek, lehangolnak a környezetedben lévő emberek.

Csokoládé: önszeretet, öröm hiánya és bosszankodás.

Fűszerek: szeretnél átvágni az élet ködén.

Rágcsálnivalók: nehezen dolgozod fel az életed némelyik történését, valamint tisztánlátásra vágyhatsz.

Gyorsételek: teljesítés, dicséret iránti vágy.

Ásványvíz: legbelül úgy érzed, hogy elnyomnak.

(Forrás: noiportal.hu)