Büszke volt a tetkójára Horthy, míg Sissi kénytelen volt rejtegetni a vasmacska motívumot.tatooA tetoválás az emberiség történelmével egyidős, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az Ötzi néven ismert jégember tetoválásai, vagy az, hogy a múltban mennyi uralkodó, politikus és feltaláló varratta ki a bőrét.

Íme néhány történelmi híresség, akikről kevesen feltételezték volna, hogy tetoválásuk volt.

Horthy: A kormányzó fiatal tengerésztiszt korában, egy átmulatott éjszaka után készítette el a hatalmas sárkány tetoválást, Angliában. A tetoválásról több felvétel is készült, egy ismert cseh riporter, Egon Erwin Kisch pedig így lelkesedett az ázsiai stílusú varratért: „Életem legszebb tetoválását Horthy admirálison láttam.”

A zöld és arany színekben pompázó tetoválást Horthy naponta mutogatta a polai tengerészfürdőben, ahol leengedte a trikója bal pántját, hogy mindenki lássa a sárkányt, aminek részleteiről szívesen beszélt a fiatal tengerészeknek és fürdővendégeknek.

Széchenyi: Igazi nőcsábász volt Gróf Széchenyi István, aki először a sógornőjébe, Caroline Meade-be szeretettet bele, majd annak testvéréhez, Selinához kezdett vonzódni, de annyira, hogy az alkarjára tetováltatta a Selina nevet, amit egy szívvel kereteztek be. Széchenyi akkor igazán nagy gondban lehetett a tetkó miatt, amikor Selina hozzáment a gróf régi párbajtársához, Clam Martinitz-hoz.

Churchill: A saját anyja, Lady Randolph Churchill vitte bele a rosszba a brit miniszterelnököt, ugyanis az asszonynak egy kígyó díszítette a csuklóját, amit az elegáns eseményeken egy nagyobb karpereccel próbált elrejteni a kíváncsi tekintetek elől. Winston Churchill egy horgonyt varratott az alkarjára.

Edison: Kevesen tudják, hogy Edison egyik ötlete egy elektromos toll volt, amit a saját testén is letesztelt. A folyadékos akkumulátorból, huzalokból, öntöttvas súlyból és festékes golyóból álló szerkezetet nem tetoválásra szánta Edison, ennek ellenére Edison karján öt kis pötty bizonyította, hogy azért a tetoválás is megfordult a fejében.

Amerikai elnökök: A hetedik elnöknek, Andrew Jacksonnak egy hatalmas tomahawk díszítette a combját. James Knox Polk, a tizenegyedik elnök, aki a USA részévé tette Texast, volt az első olyan fehér ember, akinek kínai betűk virítottak a testén. A huszonhatodik elnök, Theodore Roosevelt a családi címert tetováltatta a mellkasára.

Sissi: A magyarok kedvenc uralkodója imádta a tengert, ezért titokban egy vasmacskát és hozzáillő kötelet tetováltatott a bal lapockájára. A tetoválást Tom Riley, a kor egyik legismertebb tetoválóművésze készítette el. Riley büszke volt arra, hogy az európai uralkodócsaládok több tagja őt hívta, ha tetoválást akart.

Nem Sissi volt azonban a család egyetlen renitenskedője, hiszen Ferenc Ferdinánd főherceg és Rudolf koronaherceg egy-egy védelmező kígyót varratott a mellkasára. A sors iróniája, hogy Ferdinándot a szarajevói merényletben ölték meg, míg Rudolf a mayerlingi vadászkastélyban végzett a szeretőjével, majd saját magával.

II. Miklós: Nyikolaj Alekszandrovics Romanov, avagy II. Miklós orosz cár 1890-től 1890-ig tartott az európai és kelet-ázsiai körútja, ami több ok miatt is emlékezetes volt. A cár rajongott a japán mesterségekért, ezért az egyik japán hölgytől vásárolt egy tradicionális hajtűt, ami mellett egy színes sárkányt is tetováltatott a jobb kezére.

II. Miklós japán kultúra iránti vonzódása valószínűleg megcsappant, amikor ugyanezen az úton egy helyi őrült rendőr szablyával meg akarta ölni.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)