Egy svéd pszichoanalitikus csoport állította össze a kikötő-tesztet, amiből kiderül, hogy milyen tulajdonságunk jelent megnyugvást mások számára.kikotoAz emberi kapcsolatok esetében az egyik legpozitívabb dolog, ha képesek vagyunk menedéket nyújtani azoknak, akiknek erre nagy szükségük van. Sokszor elég egy inspiráló szó, szívélyes mosoly, empátia, vagy csak az igaz barátság bizonyítása, hogy a környezetünk megnyugvást találjon mellettünk.

Ezt a témát vizsgálták a svéd pszichoanalitikus csoport tagjai is, akik az emberek személyiségtípusait párosították össze egy-egy kikötővel, majd megalkották a kikötő-tesztet. Ha szeretnénk kideríteni, hogy ez alapján milyen tulajdonságunkkal nyugtatjuk meg a környezetünket, akkor a fenti képről válasszuk ki a hozzánk legközelebb álló kikötő illusztrációját, és olvassuk el a svédek elemzését!

1. Inspiráció: Egyfajta csodás életöröm sugárzik belőlünk. Általában alig várjuk, hogy kezdetét vegye az új nap, mert biztosak vagyunk abban, hogy csodák, kihívások és szépség vár ránk. Kifejezetten lelkes emberek vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy elsietünk az élet szépségei, jó dolgai mellett. Ennek éppen az ellenkezőjét tesszük, hiszen minden pillanatot különlegesnek tartunk, ezért kiélvezzük azokat.

A választott kikötő arra is utal, hogy szívélyes, elbűvölő, bájos és együtt érző lélekként törődünk a többi emberrel, és szívesen ismerkedünk. Szeretjük, ha sok barátunk van. Büszkék vagyunk arra, hogy jó hatást gyakorlunk az emberekre, akiket inspirálunk, hiszen mi már megtaláltuk a boldogságunkat, ezért arra törekszünk, hogy mások is megleljék az élet örömeit.

2. Együttérzés: Számunkra az a legfontosabb cél, hogy a világ sokkal szebb és élhetőbb hellyé váljon a számunkra, de mások számára is. Ennek érdekében szeretnénk segíteni az embereknek, az állatoknak, de talán az egész világnak.

A választott kikötő alapján nagyszerű hallgatóság, rendkívül empatikus, tisztességes emberek vagyunk, aki képes átérezni mások helyzetét, valamint tudjuk, hogy egy apró kedvesség is képes csodát tenni.

Annak érdekében, hogy elkerüljük a konfliktusokat, bármeddig képesek lennénk elmenni, mert úgy gondoljuk, hogy az érvek nem oldanak meg semmit, ha nincs meg a közös nevező két személy között.

3. Igaz barátság: Jól tudjuk, hogy okkal kerülnek az emberek az életünkbe, mert mindegyiküktől tanulhatunk valamit. Mi hiszünk abban, hogy az igazán jó barátok a lehető legjobbat hozzák ki egymásból.

A harmadik kikötő azt is illusztrálja, hogy rendkívül szívélyes, melegszívű emberek vagyunk, aki úgy gondolja, hogy a benne rejlő pozitivitás semmit sem érne, ha magában tartaná. Ez az oka, hogy szeretünk valakihez, egy csoporthoz tartozni.

Odaadó személyiségünk miatt nem várunk semmit a nagylelkűségünkért cserébe. A barátságtalan emberek elkedvetlenítenek. Jellemzően abban hiszünk, hogy az a legjobb, ha minden ember annyira jó másokhoz, amennyire csak tud, elvégre együtt élünk a Földön.

4. Figyelem: Nagyon érzékeny emberek lehetünk. Nálunk minden (ízek, szagok, hangok) harmonikusan illeszkedik egymáshoz, valamint erősen vonzódunk a természethez és a művészethez. Mi mindenben meglátjuk a szépet és az apró részletet, másokkal szemben pedig kifinomultak és tapintatosak vagyunk. Mindenről megvan a saját véleményünk, megérzésünk, de ezt ritkán mondjuk ki, mert jobban szeretjük a művészeten, íráson, zenén keresztül kifejezni magunkat.

(Forrás: noiportal.hu)