2016-ban már egyre több nő dönt úgy az egész világon, hogy katonának áll és harcolni fog, ezért most ismerjünk meg néhány tényt velük kapcsolatban!soldA múltban a katonaság a férfiak szakmája volt, mert a nőkről azt gondolták, hogy nem való nekik a harc, ám tudjuk, hogy a történelemben is léteztek bátor nők, akik képesek voltak harcolni a hazájukért, amiért akár férfinak is álcázták magukat. Ilyen kemény nő volt például Jeanne d’Arc.

2016-ban már bármelyik nő katonának állhat, ha átmegy minden vizsgán, vizsgálaton és megfelel az összes elvárásnak, amit a férfiak elé is állítanak. Ezzel a lehetőséggel egyre több nő él az egész világon.

Magyarország: A magyar katonanők száma fokozatosan növekszik. A jelenlegi arány nagyjából 20 százalék, ami magasabb, mint az amerikai 15 százalékos arány, vagy a NATO-átlag, ami 10 százalék.

A katonanőknek ugyanazoknak a pszichológiai és egészségügyi követelményeknek kell megfelelniük, mint a férfiaknak. A különbség csak annyi, hogy a fizikai alkalmassági vizsgán előírt mozgásformákat más szintidőre kell teljesítenie a két nemnek.

Afganisztán: A katonanőknek kötelező terhességi szűrésen kellett átesniük. 2012-ben ezen ment át egy kismama, aki előrehaladott állapotban volt, de ezt ő sem tudta. A katonanő 2012 októberében egészséges gyereket szült.

Az Egyesült Államokban vizeletteszttel ellenőrzik a nők terhességét a bevetés előtt. Az Egyesült Királyságban nincs ilyen szűrés, mert ott a hadseregben maradhat a terhes katonanő, aki nem vehet részt éles harcban. A szülési szabadság után visszatérhet az eredeti pozíciójába, vagy a frontra.

Izrael: A világ egyetlen olyan országa, ahol a nők számára kötelező a katonaság. Az Izraeli Védelmi Erőkben a katonák, nemtől függetlenül, technikusként, kommunikációs és hírszerző szakemberként, harci edzőként, kartográfusként, adminisztratív személyzetként, tüzérként, informatikusként, orvosként vagy jogászként dolgoznak, de egyre több nő vállal szolgálatot a harci alakulatokban is.

USA: Legyen bármennyire erős egy kapcsolat, mindenképpen komoly megerőltetés, ha az egyik fél hosszú ideig távol van. Az amerikai hadseregben emiatt szokás, hogy az aktív katonák asszonyai számára kiterjedt segélyhálózat működik, ám a katonanők férjei számára nincs ilyen lehetőség.

Ez annak a fényében érthetetlen, hogy az USA hadseregének 15 százaléka nőből áll, 2,5 százalékuk pedig közvetlen tűzvonalban dolgozik. A katonaférjek általában arra panaszkodnak, hogy nagyon nehéz számukra az, hogy alig látják a nejüket, akiért folyamatosan aggódnak, ráadásul a gyereknevelés is az ő dolguk.

A szexuális zaklatás: 2012-ben a Pentagon az amerikai hadsereget vizsgálta, amiből kiderült, hogy minimum 26 ezer férfit és nőt ért szexuális zaklatás a szolgálati ideje alatt. Az inzultust általában a katonák felettesei követték el. A zaklatások közül csak 3374 esetet jelentettek.

2011-ben a Newsweek statisztikájából kiderült, hogy a szolgálatban lévő katonanők 25 százaléka már tapasztalta a szexuális zaklatás valamely formáját. Ez a probléma a férfiakat is érinti, ám ők még a nőknél is ritkábban jelentik az esetet, mert attól félnek, hogy homoszexuálisnak bélyegzik őket, ami a katonaságban még mindig szégyenfolt, illetve sokan még mindig azt hiszik, hogy a férfiakat nem lehet megerőszakolni. A nők általában attól félnek, hogy tönkreteszik az előmeneteli lehetőségeiket, ha jelentik a szexuális zaklatást.

(Forrás: vous.hu)