Kivetette a mellimplantátumait és felhagyott a élvezetek hajszolásával Sofia Hayat, aki az ayahuasca okozta hallucinációk miatt változtatta meg az életét.Sofia HayatKülönböző növények indáiból főzik az ayahuascát a bennszülöttek, akik valószínűleg több ezer éve használják a készítményt a testi és a lelki gyógyulásra. A főzetet, ami többórányi hallucinációt okoz, elsősorban vallási célokra, sámánszertartásokon használják, illetve a népi gyógyászatban is szerepet játszik.

Az ayahuasca lelki egészségre gyakorolt hatását kevés pszichológiai tanulmány vizsgálta, de ezek eredménye azt mutatta ki, hogy a főzet rendszeres rituális környezetben való fogyasztása csökkenti az pánikszintet, a reménytelenséget. A hagyományos környezetben és az ayahuasca-használó egyházak esetén az ayahuasca csökkentheti a pszichoaktív drogok használatát.

Ilyen főzetet ivott Sofia Hayat is. A 41 éves modell és színésznő korábban sikeres celeb hírében állt. Több filmben szerepelt, a fotózásokért pedig nem ritkán 20 ezer font (több, mint 7 millió forint) ütötte a markát.

Sofia azonban nem a kemény munka miatt vált népszerűvé, hanem azért, mert igazi celebként viselkedett. Folyamatosan bulizott, megcsináltatta a melleit, szexis ruhákban mutogatta magát, és drogozott.

Ezzel az életmóddal 2016 tavaszán hagyott fel, ugyanis április óta ő nem Sofia Hayat, hanem Gaia mother Sofia, az apáca, aki nem drogozik, nincs szexuális élete, nem dohányzik, kivetette a mellimplantátumait és vegánként étkezik.

A bulik helyett most már napi 5 órát meditáló apáca elmondta, hogy korábban is tanulmányozta a nagy világvallásokat, így például ismerkedett az iszlámmal, a hinduizmussal és a kereszténységgel. A fordulópontot az hozta el az életébe, amikor kipróbálta az ayahuasca főzetet.

A készítmény hatására testen kívüli élményben volt része, és találkozott Ízisszel, az ókori egyiptomi istennővel. Sofia édesapja ekkortájt halt meg, a nő pedig állítja, hogy főzetnek köszönhetően, találkozhatott az elhunyt szerettével.

Az apáca biztos benne, hogy az ayahuasca megmentette az életét, hiszen a főzet mutatta meg neki, hogy mi történik, amikor meghal az ember, és ez segítette abban, hogy feldolgozza a gyászt. Sofia arról is beszélt, hogy szerette a korábbi életét, de a mostanival mégis sokkal elégedettebb.

Sofia biztos benne, hogy Ízisz istennő reinkarnációja, és kijelentette, hogy nem foglalkozik azzal, hogy mit gondolnak róla az emberek. A nővér jelenleg az Ébredés Temploma felépítésén fáradozik, ami 50 ezer fontba (több, mint 18 millió forintba) kerül. Az apáca terve az, hogy a szentélyben fogadja a gyógyulni vágyókat és azokat, akik a belső békét keresik.

Az egykori celeb arról is beszélt, hogy a korábbi munkatársai közül sokan vannak, akiknek nem tetszik az életmódváltása. Nemrég még egy 500 ezer fontos munkával is felkeresték. Az ajánlat úgy szólt, hogy Sofia műsorvezetőként dolgozhatna, de csak akkor, ha újra „világi”, szexi nő lesz, és visszateteti a mellimplantátumokat. Az apáca nem vállalta a munkát.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)